Németországot zsarolja a LUKOIL
Olajszállításai csökkentése után most magasabb olajárat akar kialkudni Németországgal az orosz LUKOIL. Elnökének szavai szerint versenyképes és igazságos piaci árakat akarnak. Vagit Alekperovot az Interfax hírügynökség idézte.
Dátum: 2007-08-29 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:17.608389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A LUKOIL az elmúlt két hónapban csökkentette németországi szerződéses olajszállításait a Barátság-kőolajvezetéken. Németország teljes olajszükségletének mintegy ötödét kapja ezen a vezetéken.
A LUKOIL az Interfax szerint Németország mellett még Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával is tárgyal.
A szerződéses olajszállítások csökkentését Alekperov azzal indokolta, hogy a nyugatra irányuló szállítások feltételei romlottak, Fehéroroszország februárban a tranzitdíjakat 30 százalékkal emelte.
Oroszország ezért megváltoztatta szállításainak körét és részmennyiségeket a balti vezetékrendszerbe terelt át. A cég ígérete szerint augusztus végétől - a Transneft vezetékmonopólium bejelentése szerint - ismét teljes körben szállítanak.
MTI - fidesz.hu