Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem csak Gyurcsány, Szetey Gábor is hazudik

Szetey Gábor személyügyi államtitkár tegnap a köztévében azt állította: nem igaz a Magyar Nemzet információja, amely szerint 1996-ban 1 forintért adott el Gyurcsány Ferenc egyik érdekeltségének egy 100 ezer forintos névértékű cégüzletrészt. A cégbírósági adatokból azonban kiderül, hogy Szetey Gábor - Gyurcsány Ferenchez hasonlóan - egyszerűen hazudik.


Dátum: 2007-08-29 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:22.934435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Szetey és Gyurcsány 1996-tól 2000 végéig üzleti kapcsolatban állt egymással, ami a humán képzéssel, tanácsadással és menedzserképzéssel foglalkozó TMI Magyarország Kft.-ben testesült meg. Szetey a tévéműsorban azt állította: soha nem titkolta, hogy korábban Gyurcsány Ferenccel "'95 és '97 között együtt dolgozott", amit azonban cáfol a Heti Világgazdaságnak 2006 júliusában adott, életútjának korábbi állomásait taglaló interjúja. A cikkben a frissen kinevezett államtitkár szólt a TMI Kft.-ről, ám az újságírók elől eltitkolta, hogy a cégben a miniszterelnökkel együtt szerepel a neve. Ezzel szemben azt állította, Dobrev Klára ismertette össze Gyurcsány Ferenccel, akivel "rövid időn belül megkedvelték egymást". Mindebből következik, hogy Szetey azon állítása is hamis, hogy a Magyar Nemzet azért foglalkozik vele, mert korábban nyíltan vállalta homoszexualitását.

A cégnyilvántartás szerint Szetey és Gyurcsány eddig eltitkolt üzleti viszonya 1996-tól állt fenn. Ennek egyik epizódja 1996 augusztusában zajlott, amikor a közös cégből egy 10 százalékos üzletrészt Szetey 1,280 millió forintért értékesített egy magánszemélynek, pár hónappal később, december 31-én egy ugyancsak 10 százalékos üzletrészt azonban már csak 1 forintért adott el, épp Gyurcsány cégének, a Perfekt Rt.-nek. Szetey a Nap-kelte műsorvezetőjének kérdésére - "Vagyis az üzletrész nem 1 forintért került a Perfekt Kft. birtokába?" - azt válaszolta: "Abszolút nem."

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek