Széchenyi-hitelalap a magyar vállalatok számára
Március végén várhatóan a kormány elé kerül az a javaslat, amely szerint Széchenyi-hitelalap néven új, 300 milliárd forintos alap nyílna a 250-1500 fős, magyar tulajdonú vállalatok számára.
Dátum: 2002-02-28 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:10.374002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Fidesz gazdasági kabinetjének ülését követő sajtótájékoztatón kifejtette: ez egy olyan hitelalap lenne, amely mögött 75 százalékban állami garancia állna, és a kamatszint egy 50 százalékos állami kamattámogatással alakulna ki. Az alap várhatóan ez év közepétől lesz elérhető az ebbe a körbe tartozó vállalkozások számára.
A miniszter elmondta, hogy az egészségügyi rendszer teljes reformjának megvalósítása után tervezik az egészségügyi hozzájárulás eltörlését. Hangsúlyozta, hogy a következő ciklus első felében végre kell hajtani az egészségügy reformját.
A magyar vállalkozásoknak nyújtott eddigi támogatások közül Matolcsy György kiemelte az 50 fősnél kisebb vállalatok számára létrehozott, korábban 10, most már 30 millió forintos beruházási adókedvezményt.
A miniszter ígérete szerint a társadalombiztosítási járulékok 2006 végére a mostani 29 százalékról várhatóan 25 százalékra mérséklődnek.
Rámutatott arra, hogy a Széchenyi Terv évente mintegy 300 milliárd forintosra tervezett állami forrásából csaknem 200 milliárd forint a végleges tőkejuttatás a magyar üzleti szektor számára. Úgy vélte, hogy az uniós csatlakozásig évente mintegy 700-800 milliárd forintos tőkével tudnak gyarapodni a magyar vállalatok a Széchenyi Terv állami beruházási támogatási programján keresztül.
- Az EU-csatlakozás után ez az összeg megkétszereződhet - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra, hogy a kormány vállalása szerint 2002 decemberének végéig átadja az EU-nak a nemzeti fejlesztési tervet. Ez egybeesik a Széchenyi Terv 10 évre meghosszabbított változatával és magában foglalja majd a mezőgazdaság, az oktatás és az egészségügy programját is.
A sajtótájékoztatón Domokos László, a Fidesz gazdasági munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta, hogy az államnak a jövőben is fontos szerepet kell játszania a magyar kis- és középvállalkozások versenyképes gazdaságba való bekapcsolásában.
Szűcs György, az Iposz elnöke kijelentette: örömmel vették, hogy törekvéseik, amelyeket az uniós felkészülés jegyében a magyarországi kis- és középvállalkozások alkalmazkodásának javítása érdekében tűztek maguk elé, egyre nagyobb mértékben valósulnak meg.