Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Matejka-ügy: eljárást kezdeményeztek a gyógyszerészek

Etikai eljárást kezdeményezett a Magyar Gyógyszerész Kamara, Matejka Zsuzsa ellen. A gyógyszerészek arra kiváncsiak, hogy az egészségügyi tárca kabinetfőnöke megszegte-e az etikai szabályokat azzal, hogy államigazgatási funkciója mellett több gyógyszertári vállalkozás tulajdonosa. Az ügyről a Magyar Nemzet számolt be először.


Dátum: 2007-08-29 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:27.726049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Etikai eljárást kezdeményezett a Magyar Gyógyszerész Kamara az egészségügyi tárca kabinetfőnöke ellen - írja a Népszabadság.

A testület arra kíváncsi, hogy Matejka Zsuzsa megszegte-e az etika szabályait azzal, hogy államigazgatási funkciója mellett több gyógyszertári vállalkozás tulajdonosa.

A megyei kamarai elnökök közleményben ítélik el, és a munkájával összeegyeztethetetlenek tartják a kabinetfőnök piaci szerepvállalását. Felszólítják a minisztert és a miniszterelnököt: tegyék meg a szükséges lépéseket - írja a lap.

Kundra Anna, a tárca szóvivője a Népszabadságnak elmondta: továbbra sem látnak tennivalót a "Matejka-ügyben". A patikalapításra általános szabályok vonatkoznak, így nem részesülhet semmilyen piaci előnyben a kabinetfőnök - tette hozzá a szóvivő. Matejka Zsuzsát ezúttal is hiába próbálta a lap megszólaltatni, nem kívánt a személye körül kialakult aggályokra reagálni.

Még ki is tüntették érte

Mint ismert, a Magyar Nemzet írta meg először, hogy gyógyszertári érdekeltségei vannak Matejka Zsuzsának, az egészségügyi miniszter kabinetfőnökének. Matejka korábban aktívan részt vett a patikaliberalizáció és a gyógyszer-gazdaságossági törvény kidolgozásában, ezért Horváth Ágnes a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (polgári tagozat) adta neki.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek