Medgyessyt nem zavarja az IMF-jelentés
Medgyessy Péter programadónak nevezett beszédében, a költségvetési törvény korlátai és a gazdaság sokasodó problémái ellenére újabb, a büdzsét súlyos százmilliárdokkal megterhelő ígérteket tett.
Dátum: 2003-02-11 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:50.536626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európa-tervként beharangozott hangzatos gazdaságélénkítő csomagról Medgyessy Péter elmondta: a tíz pontos programot a kultúra, az egészségügy, az oktatás és a gazdaság területén kívánja a kormány elindítani.
Medgyessy víziójában helyet kapott a 4-es metró megépítése, az M0-ás autóút végső kiépítése, az M3-as Nyíregyházáig és az M5-ös Szegedig történő meghosszabbítása. Közölte azt is: márciustól 150 milliárd forintos fejlesztési hitelprogramot szeretnének bevezetni.
A kormányfő beszámolt arról, hogy 25 milliárd forintos középlejáratú adósságátvállalási programot indítanak az agrárvállalkozók érdekében. Medgyessy bejelentette továbbá, hogy 2004. május elsejétől minden állami múzeum ingyenes lesz. A kormány 2006-ig a magyar film támogatását évente másfél milliárd forinttal szándékozik emelni. A terv részeként az internetezés költségei is csökkennének idén márciustól mintegy 25 százalékkal.
Az ígértek megvalósíthatóságának ellentmondani látszik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) minapi összegzése a magyar gazdaság állapotáról. A szervezet borúlátó jelentése a hibás, túlköltekező kormányzati gazdaságpolitikát okolja a büdzsé rekordhiányáért. A dokumentum ezért egy - Bokros Lajoséhoz hasonlatos - Medgyessy-csomagot felidéző intézkedéseket szorgalmaz: javasolja a bérek befagyasztását, a kiadások erőteljes visszafogását és a jelentős költségvetési korrekciót.
fidesz.hu