Diana
A mű zenéjét sokan rettenetesnek találják, a Diana-kultusz a művészeti vezetés szerint már a múlté, a témát pedig maga a komponista ízléstelennek nevezte. A kanadai Modern Barokk Opera mindennek ellenére műsorára tűzte a Diana néhai walesi hercegnő életéről szóló alkotást, a Diana Kantátát.
Dátum: 2003-02-11 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:51.153849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Egyesek csodálkoznak rajta, hogy játsszuk a darabot, de érdekesnek találtuk, mert annak idején olyan sokan reagáltak Diana halálára. A brit társadalomban akkor változás mehetett volna végbe, de semmi nem változott - jelentette ki Kate Hutchinson, a vancouveri operaház művészeti vezetője. A Diana Kantátában lényegében arról van szó, hogy a halálos balesetet szenvedett "szívkirálynő" miként lett egy egész nemzedék kultikus figurájává és öt évvel ezelőtt bekövetkezett halála miként rendítette meg emberek millióit a világ minden részében.
"A televízió képernyőjén csüngök és sírok valakiért, akit nem is ismerek" - énekli az előadás kezdetén az egyszerű pongyolába öltözött mezzoszoprán, Vilma Indra Vitols. Életében a legtöbbet fényképezett nőként ismerték a hercegnőt, gyászszertartása alatt pedig világszerte milliók ültek a televízió képernyői előtt. Éppen ez az oka annak, hogy az opera már az ősbemutató előtt olyan nagy érdeklődést keltett - véli Hutchinson. Megmutatja ugyanis, hogy milyen gyorsan válhat mítosszá egy híresség.
- Idegen vagyok a saját házamban - énekli Vitols, miután pongyoláját vörös estélyi ruhával cserélte fel és az elhunyt szellemeként áll a színpadon. És felteszi a kérdést: Vajon hány transzvesztita szeretne majd olyan lenni, mint amilyen én vagyok? Az 55 perces darabot a Diana életéről készült videó- és hangfelvételek vezetik be egészen addig, amikor a húszéves, félszeg leány feleségül ment a walesi herceghez. Ha valamelyest köznapinak tűnik is, mégsem lehet szó nélkül elmenni egy olyan fiatal nő élete mellett, aki ilyen nagy népszerűségre tett szert - vélekedett a komponista, Peter Hannan.
Jóllehet Diana támogatta az AIDS-betegeket, segített hajléktalanokon és bányaszerencsétlenségek áldozatainak hozzátartozóin, mégis a köztudatban inkább étkezési problémái, szerelmi ügyei és azok a képek maradtak fenn, amikor nyilvánosság előtt elsírta magát.
- A királyi udvar hideg levegője beteggé tett - mondta egyszer a walesi hercegnő. Ezt idézik a kantátában is. A színpadon egy karaoke-énekes dicséri az oly fiatalon halálos balesetet szenvedett Dianát, miközben vörös ruhás szelleme haragosan kiáltja: "Soha nem voltam angyal!" - olvasható az AFP tudósításában.
MTI - fidesz.hu