Hagyják abba közhangulat hiszterizálását!
Navracsics Tibor felszólította a kormányt: hagyja abba közhangulat hiszterizálását, helyette a bűnösöket büntesse meg, a védelemre szorulókat védje meg, az ártatlanokat pedig hagyja békén.
Dátum: 2007-08-30 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:46.434428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc, mint politikai személyiség a magyar politikába való belépésével behozta magával a gyűlölet politikáját - utalt a Fidesz frakcióvezetője a 23 millió románnal szembeni idegengyűlölő kampányra, a köteles beszédre, 2004. december 5-én a határon túli magyarokkal szembeni gyűlöletkampányra és mindazon fenyegetésekre, amelyeket részben az árnyékállam kapcsán a köztisztviselőkkel, részben más társadalmi csoportokkal, de kiemelten a politikai ellenfeleivel szemben mindig is alkalmazott. Ennek ideológiai alapjaként Navracsics Tibor Gyurcsány Ferenc egy - még Medgyessy Péter főtanácsadójaként készített - feljegyzését jelölte meg, amelyet aztán Debreczeni József publikált könyvében: "A kormány nem kormánya a rivális pártoknak, az ellenzéki pártok a kormány ellenfelei, akikkel szemben nem védekezni kell, hanem akiket folyamatos támadás alatt kell tartani. A politikai kormányzás célja a kormány ellenzékét alkotó erők gyengítése." Navracsics Tibor megjegyezte: Gyurcsány Ferenc ezt teszi, amióta miniszterelnök.
A frakcióvezető szólt arról is, hogy a jelenlegi válságnak öt oka azonosítható: Gyurcsány Ferenc hazugságai, a megszorító intézkedések, a tiltakozások elleni törvényellenes, szakszerűtlen rendőri brutalitás, a kormányzati káosz és tehetetlenség, valamint a legújabb intézkedés, az, hogy az újonnan nyugdíjba vonulók minimum 8 százalékkal kevesebb nyugdíjat fognak kapni.
Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra is, hogy a közeljövőben a válságot már jól jelzi, és a továbbgyűrűzését okozza majd a szociális elégedetlenség, hiszen - tette hozzá - tudunk már arról, hogy a nagycsaládosok, az egyetemisták, a közlekedési dolgozók bejelentették már a tiltakozásukat, az egészségügyben pedig szinte naponta vannak tiltakozások, működési zavarok.
"A Fidesz a törvény és a rend pártja, mi azt várjuk el a Magyar Köztársaság Kormányától, hogy a bűnösöket büntesse meg, a védelemre szorulókat védje meg, az ártatlanokat pedig hagyja békén. Ma Magyarországon azt láthatjuk, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya az ártatlanokat zaklatja, a védelemre szorulókat cserbenhagyja és a bűnösöket futni hagyja. Fenntarthatatlan az az állapot, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya egy hónapja kormányzás helyett, a válság megoldása helyett sajtótájékoztatókat tart, és a hangulatot hiszterizálja". Hozzátette: "Úgy gondoljuk, ha bűnösöket látnak, ha bűnösöket találtak, akkor azokat büntessék meg. Úgy gondoljuk, hogy mindabban az esetben, ha alkotmányellenes szervezkedéssel, bűncselekménnyel találkoznak, azoknak az elkövetői azonosíthatók, a szervezetek azonosíthatók, akkor folytassák le az Alkotmányból származó kötelességüknek megfelelő eljárást".
Felszólította a kormányt: hagyja abba közhangulat hiszterizálását, szüntesse meg a bűncselekményeket, és járjon el a bűncselekmények elkövetőivel szemben. Megjegyezte: amennyiben a kormány erre nem képes, alkalmatlan a feladatára. "Semmilyen ötpárti nyilatkozat, semmilyen elhatárolódás, semmilyen nemzetközi sajtótájékoztató nem tudja pótolni a kormányzati cselekvést" - jelentette ki.
Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferencnek most már szólni kellene, hogy vége van a nyárnak, hagyja abba a blogírást, a sajtótájékoztatók tartását, és kezdjen el dolgozni: oldja meg azokat a problémákat, amelyek az ország előtt tornyosulnak, és amelyek megoldására úgy tűnik, képtelen, mert megoldásuk helyett a közélet hiszterizálásában találja meg kedvelt időtöltését.
A Lánchíd Rádió honlapján tegnap szereplő fotómontázzsal kapcsolatban Navracsics Tibor úgy fogalmazott: "borzalmasnak tartjuk, gyalázatosnak tartjuk", hangsúlyozva, hogy az, akinek a felelőssége volt ez a kép, már nem tagja a Fidesznek. Szemben Zuschlag Jánossal, aki mind a mai napig az MSZP tagja annak ellenére, hogy a holokausztot elszenvedett zsidókon viccelődött, valamint szemben azzal az V. kerületi szocialista képviselővel, aki Deutsch-Für Tamásról azt írta, hogy a Fidesz kettes számú "díszzsidaja", és szintén még mindig tagja szocialista pártnak.
fidesz.hu