Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kialakult helyzetért a kormány a felelős

Font Sándor örömét fejezi ki közleményében, hogy egyesek már a szocialista frakcióban is felismerték, amit a Fidesz egy hónapja jelez: alapjaiban rendíthetik meg az állattartókat a várható nagyon alacsony gabonatermés miatt duplájára nőtt gabonaárak.


Dátum: 2007-08-30 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:48.146539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Örülünk, hogy egyesek már a szocialista frakcióban is felismerték, amit a Fidesz egy hónapja jelez: alapjaiban rendíthetik meg az állattartókat a várható nagyon alacsony gabonatermés miatt duplájára nőtt gabonaárak! Sokan már a tenyészállatok levágását fontolgatják.

A gabonaárak megnövekedése következtében elszabadulnak mind a sütőipari termékek, mind a húskészítmények árai, drámai élelmiszer-áremelkedés várható!

A kialakult helyzetért egyértelműen a kormány a felelős, hiszen - korábbi ígéretei ellenére - tétlenül nézte, hogy az utóbbi hat hónapban a Magyarországon tárolt közel 2 és fél millió tonnás intervenciós gabonakészletet külföldi állattartók és magyarországi gabonakereskedők vásárolják meg, majd azt busás haszonnal külföldön értékesítik.

A kialakult súlyos válsághelyzet kezelése, a drasztikus élelmiszer-áremelkedés megakadályozása érdekében a Fidesz határozati javaslatot nyújtott be több héttel ezelőtt, amelyet azonban a kormány lesöpört az asztalról. Reméljük, mindezek után Karsai József és a többi szocialista képviselő is kiáll javaslatunk mellett, hiszen ez nem pártpolitikai, hanem súlyos nemzetgazdasági probléma!

Font Sándor (Fidesz),

az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek