Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az alkotmányosság és a rend pártja

A Fidesz az alkotmányosság, a törvényesség és a rend pártja, szemben a válságból válságba evickélő kormánnyal - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön újságíróknak, arra a kérdésre, hogy elhatárolódik-e a Magyar Gárdától és a Jobbiktól.


Dátum: 2007-08-30 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:53.939476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fidesz az alkotmányosság, a törvényesség, a nyugalom és a rend pártja, szemben a válságból válságba evickélő, bukdácsoló kormánnyal, ami a saját maga gerjesztette válságokat képtelen kezelni" - mondta Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy az elhatárolódás a Fidesz elnöke szerint rossz kifejezés-e ebben a helyzetben, Orbán Viktor a kérdező újságírónak azt mondta: "igen, ez egy rossz kifejezés, öntől is el vagyok határolódva, meg öntől is, mint látja. Ugyanis ön ön, én meg én vagyok. A Magyar Gárda az, mi meg itt vagyunk".

A párt vezetője szerint az egyetlen megoldása a helyzetnek az, ha a kormány távozik. Hangsúlyozta: véleménye megegyezik a párt frakcióvezetőjének csütörtöki nyilatkozatával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek