Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átalakítás, bizonytalanság - A "reformok" igazi arca

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első felében csaknem nyolc százalékkal nőtt a csecsemőhalálozás az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Mészáros József, a csecsemő- és gyermekgyógyászat szakfelügyelője szerint az okok között az egészségügy átalakítása, a fejlesztések elmaradása és az általános bizonytalanság áll.


Dátum: 2007-08-31 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:51:55.390323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyetlen év alatt nyolc százalékkal növekedett a csecsemőhalálozás. A Központi Statisztikai Hivatal adatain nem lepődött meg Mészáros József, a csecsemő- és gyermekgyógyászat országos szakfelügyelője, aki a Népszabadságnak azt mondta: az okok között az áll, hogy szervezetlenné vált a terhes- és csecsemőgondozás mellett a koraszülött-ellátás, és leépítették a szülészeteket is.

A szakember - az egészségügy reformjára utalva - az "elmúlt fél év" bizonytalanságait is a kiváltó körülmények között látja. Mészáros úgy nyilatkozott: a kidolgozatlan reform fenekestül borította fel az ellátás rendjét. - Már most látszik annak következménye, hogy a szakmát teljesen kihagyták az átalakításból - mondta Mészáros József. Nagyon sok csecsemő még azelőtt hal meg, hogy a világra jönne, ez pedig Mészáros szerint a terhesgondozás problémáira hívja fel a figyelmet. Budapesten tízezer gyermek született olyan kórházban, ahol nincs gyermekgyógyászat; ezen belül a budai oldalon egyáltalán nincs ilyen intézmény.

A kórházi helyek közelmúltbéli elosztásakor ugyanis számos olyan egészségügyi intézet kapott szülészeti ágyakat, ahol ehhez nem voltak meg a megfelelő feltételek.

Más, megfelelő gyermekgyógyászattal rendelkező kórházaktól viszont elvettek szülészeti ágyakat, vagy az intézményeket lényegében megszüntették. Ilyen volt a Schöpf-Merei kórház, a Budai Gyermekkórház 2008-tól jogutód nélkül szűnik meg. A csecsemőhalál leginkább a közép-magyarországi régiót sújtja. A kormány azt vállalja, hogy 15 év alatt a felére csökken a gyermekhalálozás.

A szakminisztérium a távirati irodához eljuttatott közleményében életszerűtlennek nevezte azt a vélekedést, amely szerint a féléves statisztikák esetleges romlásáért az egészségügy átalakítása tehető felelőssé.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek