Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vita a hóeltakatítási támogatásról Kondoroson

Kondoros fideszes polgármesterének közlése szerint a nagyközségnek eddig kétmillió forintjába került a rendkívüli hóhelyzet kezelése, ezért Dankó Béla a megyei önkormányzat vis maior keretéből kért támogatást, de a képviselő-testület múlt hét pénteki ülésén elutasította.


Dátum: 2003-02-11 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:52.029844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dankó Béla - aki a megyei közgyűlésnek is tagja - keddi, békéscsabai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Kondoroson különösen gondot okoz a tanyás ingatlanok megközelítése, ezért kérte a megye segítségét.

Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, a megyegyűlésen a védelmi bizottság előző napi döntésére hivatkozott, amely szerint - mint arról Bod Tamás, az önkormányzat szóvivője kedden az MTI-t tájékoztatta - a megyében nincs járhatatlan út és megközelíthetetlen település, az orvosi és az alapellátás mindenütt biztosított, így nincs ok pánikra és vészhelyzet elrendelésére.

Dankó Béla szerint azonban a kormányfő múlt heti nyíregyházi látogatása alkalmából megígérte, hogy a kormány a szükséges forrásokat biztosítja, s ha kell, kiegészíti a helyi és megyei kereteket.

- A megyei elnök elutasító válaszából azt szűrtem le, hogy vagy nem ismeri a kormány ez irányú terveit, vagy pedig a "régi formula" szerint kívánja kezelni a gondokat, azaz menekülve a hóhelyzet megoldásától kijelenti: nincs vészhelyzet - hangsúlyozta.

A kondorosi polgármester sajtótájékoztatója további részében bírálta a megyegyűlés azon döntését is, hogy a jövő évi címzett támogatási igényről szóló előterjesztést úgy fogadták el, hogy több ütemre bontották a térség belvízrendezéséről szóló eredeti elképzeléseket. - A választási kampányban azt ígérték a megyei szocialisták, hogy címzett támogatásból megoldják a megye 31 településének belvíz elvezetési problémáit - állította a polgármester. - Az idei költségvetésben azonban ebből a megye mindössze nyolc települése kapott támogatást, s jövőre is csak további kilenc kerülhet be a programba, ha azt a parlament elfogadja - vélekedett. - Ki fogja elvállalni a felelősséget azokon a településeken, ahol a belvíz elönti a házakat - tette fel a kérdést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek