A kormány reformja elől menekülnek a háziorvosok
A folytatódó falurombolás és az egészségügyi reform negatív hatásai elérték a vidék Magyarországát is - hangzott el Mikola István és Turi-Kovács Béla pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-08-31 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:00.004691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, fideszes képviselő arról beszélt, hogy a mezőgazdasági őstermelőknek 2007. január 1-je óta ugyanazon jövedelem után maguk és házastársuk után is tb-járulékot kell fizetniük.
Közlése szerint a Fidesz és a Kisgazda Polgári Egyesület az országgyűlés őszi ülésszakán törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy az őstermelővel együtt élő, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező családtag mentesüljön a járulék befizetés alól.
A folytatódó falurombolás és az egészségügyi reform negatív hatásai elérték a vidék Magyarországát is - jelentette ki Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke.
Mikola István szerint a kormány faluromboló intézkedései - a kisiskolák, a kisposták és a patikák bezárása, a vasúti szárnyvonalak felszámolása - nem kedveznek a vidéki háziorvosi ellátásnak, ugyanis egyre kevesebb orvos vállalkozik arra, hogy vidéken folytasson praxist.
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere ugyancsak negatívumként említette az igen magas, 54 éves, háziorvosi átlagéletkort, és hogy a jelenleg praktizáló családorvosok 25-27 százaléka az év végéig nyugdíjba vonul.
A fideszes szakpolitikus hangsúlyozta: a szakma elöregedését nem képes ellensúlyozni a rezidensképzés sem, hiszen a családorvosi hivatást választó 50-100 orvostanhallgató mintegy fele a felmérések szerint külföldön fog tovább dolgozni.
Mikola István kiért rá, hogy pártja újra előveszi és akár "ellenszélben is" vévigviszi egészségügyi programját, főként annak egészségügyi alapellátásról szóló fejezetét, ami kimondja, hogy az ellátás bázisa a háziorvosi, védőnői tevékenység.
Enélkül nem lehet jó egészségügy Magyarországon - tette hozzá.
Mint elmondta, visszaállítanák az amortizáció biztosítását a háziorvosi ellátásban és az ingyenes fogmegtartó kezeléseket, valamint megszüntetnék az "emberellenes" gyógyszerfelírási korlátozásokat is.
Mikola úgy vélte, hogy a következő parlamenti ciklusban meg lehet kezdeni egy "új társadalmi szerződés" alapjainak a kidolgozását a vidéki egészségügyi ellátást illetően.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház összevonása valójában az egészségügyi közvagyon sérelmére elkövetett akció, ami mögött ingatlanspekulációs szándékok állnak.
fidesz.hu