Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökken az egyházi közoktatási intézmények állami támogatása

Nagy terhet jelent a normatív és kiegészítő támogatás csökkenése az egyházi közoktatási intézményeknek és fenntartóiknak; néhány esetben iskolákat szűntettek meg vagy vontak össze, és pedagógusok elbocsátásával is számolnak - erről a történelmi egyházak tájékoztattak.


Dátum: 2007-08-31 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:00.912210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Katolikus Egyház 191 közoktatási intézményt működtet. A 2007-2008-as tanévben a korábbi éveknél is jobban sújtják a katolikus oktatást az intézményfinanszírozási megszorítások, hiszen fenntartóik - 14 egyházmegye, 25 szerzetesrend, 4 egyéb egyházi fenntartó - nem rendelkeznek olyan háttérintézményekkel, termelőeszközökkel, pénzforrásokkal, mint az önkormányzatok, amelyek ennek ellenére sincsenek rózsás helyzetben - tájékoztatott Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet vezetője.

Közlése szerint a normatív és a kiegészítő támogatás csökkenését az intézményfenntartók az elmúlt években is nagy erőfeszítések és áldozatok árán tudták kompenzálni, de a jövő tanév kilátásai az eddigieknél is riasztóbbak.

A normatív finanszírozás változásával és a várható inflációval számolva a hiány országos szinten elérheti a tíz százalékot, ami a katolikus oktatásra vetítve minden bizonnyal magasabb lesz. Ez várhatóan akkora összeg, amit adományokból, jótékonysági akciókból képtelenség fedezni - olvasható a közleményben.

A katolikus iskolafenntartók a működés biztosítása érdekében néhány helyen összevontak intézményeket, iskolát azonban nem zártak be.

A nehézségek ellenére is meg kívánják őrizni a jelenlegi iskolarendszert, hiszen a 191 intézményi központ összesen 52.000 tanuló számára tudja biztosítani a katolikus szellemiségű nevelést, oktatást. Ez a magyar közoktatás körülbelül négy százaléka - írta Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, intézetvezető.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) - mint az a múlt éves jelentésében olvasható - 152 oktatási feladatot lát el 109 intézmény keretei között. A közfeladatot 28 óvoda, 54 általános iskola, 25 középiskola, 5 szakiskola, 11 művészetoktatási, 6 gyógypedagógiai szakszolgálat és 1 pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény látja el.

Az oktató-nevelő munkában több mint 2500 pedagógus vesz részt, a gyermek-, illetve tanulólétszám 30.400 - olvasható a jelentésben.

Papp Kornél, az MRE Zsinati Oktatásügyi Irodájának vezetője arról tájékoztatott, hogy egyházuk intézményei közül két művészetoktatási intézmény szüntette meg működését a pénzügyi kényszer miatt. Intézményeik alkalmazotti létszámát a szűkülő bevételekhez kellett igazítani. Pontos adat az elbocsátásokról még nem áll rendelkezésünkre, mintegy 50-100 főre számítanak.

Mint tájékoztatójukban írják, "a hiányt a kormányzat okozta azzal, hogy a 2005. évi közoktatási kiegészítő támogatásának elszámolásakor 3,1 milliárdot vont meg 13 intézményfenntartó egyháztól. Ez körülbelül tanulónként 36.000 forint kiesést jelent".

Ennek következtében az egyházi intézmények nem tudták kifizetni dolgozóiknak a 2006. évi 13. havi illetményt, s 2007 júliusától nem tudják fizetni a 2007. évi 13. havi illetmény időarányos részét sem. Állami kiegészítést erre a célra - szemben a szociális területtel - az egyházi oktatási intézmények nem kapnak. A közlés szerint a 2007. évi hiány körülbelül tanulónként 50.000 forint összegű lehet. 2007. év végétől hideg tél esetén a gázárak kiegyenlítése súlyos finanszírozási gondokat okozhat.

Mihály Zoltánnné, a Magyarországi Evangélikus Egyház oktatási osztályának vezetője elmondta, hogy 34 - óvoda, általános iskola, gimnázium, kollégium - önálló jogi személyiséggel rendelkező oktatási intézményük, mintegy 11.000 tanulójuk és 1.000 pedagógusuk van.

Közölte: iskolákat nem vontak össze, idén két új intézménnyel bővültek: egy óvodával Hódmezővásárhelyen és egy iskolával Szombathelyen. Így a létszám 270-nel emelkedik.

Mihály Zoltánné elmondta azt is: szeptembertől az új normatíva számításával "rejtett normatíva csökkenés történik". Ez nagy terhet jelent majd az iskoláknak és fenntartóknak is - tette hozzá.

A kisebb egyházak egy-két közoktatási intézménnyel rendelkeznek, például a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) három közoktatási intézményt tart fenn. A BZSH a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének taghitközsége a fenntartója a zsidó közoktatási intézményeknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek