Változhat az Országgyűlés munkarendje
Elképzelhető, hogy változhat az Országgyűlés őszi munkarendje, így a korábban megszokott hétfői és keddi ülésnapok helyett kedden és szerdán lenne plenáris ülés.
Dátum: 2007-08-31 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:07.648331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI szocialista frakcióból származó értesülései szerint a képviselőcsoport egyelőre a frakción belül véleményezi a javaslatot, amely szerint a hétfői napokon tartanának hosszabb, több napirendi pont megtárgyalására alkalmas frakcióülést, az Országgyűlés plenáris ülései pedig keddre és szerdára kerülnének át.
Ebben az esetben azonban a kormányülések időpontján is változtatni kellene, mivel jelenleg szerdán - szeptember 7-éig pénteken is - zajlanak a kabinet ülései.
A változtatást az indokolná, hogy a nagyobb létszámú frakcióknak hétfőn alkalmasabb lenne hosszabb ülést tartani, ebben az esetben azonban az Országgyűlés bizottságai sem üléseznének. A hétfőtől szerdáig tartó parlamenti elfoglaltság viszont a vidéki képviselők, polgármesterek számára azt eredményezné, hogy több időt kellene Budapesten tölteniük.
A javaslatot egyelőre csak a frakción belül tárgyalják, így még nem lehet tudni, megváltozhat-e az Országgyűlés munkarendje.
MTI - fidesz.hu