Szakadék a szavak és a valóság között
Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság alelnöke szerint a Gyurcsány-kormány az elmúlt időszakban számtalanszor bizonyította, hogy tetteivel ellehetetleníti a fogyasztóvédelmet.
Dátum: 2007-09-01 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:13.753625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fogyasztóvédelem területén elhangzottak és a valóság köszönőviszonyban sincs egymással. Egy ezen a téren erős országban ugyanis nem fordulhatott volna elő, hogy idén több mint 1.800 ellenőrzéssel foglalkozó szakembert különösebb indok nélkül tesznek az utcára, a húsvét előtti élelmiszer-hamisítással kapcsolatos botrány felelőseit mind a mai napig nem vonták felelősségre, az embereket pedig magukra hagyják a dioxinnal szennyezett élelmiszerekkel" - mondta a képviselő az MTI-nek.
Koszorús szerint a fogyasztóvédelmi hivatal átszervezése csak fél siker, hiszen épp a fogyasztóvédelem legnagyobb területét az élelmiszerbiztonságot, az európai példákkal szöges ellentétben kihagyták az egységes hivatal megalkotásakor.
"A fogyasztók képviselete nem lehet politikai vagy üzleti jellegű kérdés, ezért arra szólítjuk fel a kormányt, hogy végre igazi tettekkel és garanciákkal biztosítsa a magyar vásárlókat - mondta a Fidesz szakpolitikusa.
MTI - fidesz.hu