Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BKV menetrend-átalakítással biztosítja a forrást a béremelésre

A menetrendek átszerkesztésével tud forrást biztosítani a BKV Zrt. a béremelésre - mondta Regőczi Miklós, a társaság vezérigazgató-helyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn.


Dátum: 2007-09-03 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:29.473476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkáltató a holtidők felhasználásával, hatékonyságnöveléssel biztosítja a béremeléshez szükséges összeget - mondta a vezérigazgató azt követően, hogy a vállalat vezetése és a szakszervezetek hajnalban megállapodtak, s így elmarad a tömegközlekedési dolgozók keddre bejelentett sztrájkja a fővárosban.

A BKV dolgozói az idei évben egyszeri 12 ezer forintos jutalmat, illetve hatezer forintos törzsbérfejlesztést, jövőre pedig 7100 forintos törzsbérfejlesztést kapnak - ismertette a vezető.

Hozzátette: az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jövő évi ajánlása után pedig "annak a felső plafonját automatikusan egész évre kiterjedően átlagban megkapja minden dolgozó".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek