Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tandíjellenes kiállítás nyílt Szegeden

Harmincnégy fehér, illetve fekete, ember nagyságú bábut állítottak fel hallgatók hétfőn reggel a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektori hivatala előtti téren, a bútorlapból készült figurák nyakában az "Ők már nem lehetnek velünk, nekik nem volt elég pénzük" felirat olvasható.


Dátum: 2007-09-03 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:29.830547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány figurára kormánypárti politikusok tandíjjal kapcsolatos nyilatkozatait ragasztották, és olvashatók itt a tandíj történetéről és hatásáról szóló írások is.

A téren óriásmolinókat is kifeszítettek, az egyiken a "Tudtad, hogy te magyar egyetemista fizeted az unióban a legmagasabb tandíjat?" felirat áll.

Török Márk, az SZTE hallgatói önkormányzatának elnöke a távirati irodának elmondta, azért választották a tiltakozás sajátos formáját, hogy a társadalom széles rétegei felfigyeljenek a tandíj bevezetésének hátrányos hatásaira.

A tandíj nem megfelelő megoldás a felsőoktatás problémáira, s a bevezetéssel kapcsolatos kormányzati koncepcióból a pénz beszedésén kívül sok minden nem teljesült - mondta az elnök.

Nem beszélhetünk a hallgatók 15 százalékát érintő tandíjmentességről, pedig ezt a döntéshozók a koncepció egyik fontos elemeként kommunikálták. Egyetlen egy magyar egyetemen se lesz tandíjmentes hallgató, hiszen egyetlen felsőoktatási intézmény sem élt azzal a kormányrendeletben biztosított lehetősséggel, hogy saját bevételei terhére mentességet adjon a diákok egy részének - hangsúlyozta Török Márk.

Az elnök közölte, szerdán délután a rektori hivatal előtt tömegdemonstrációt tartanak, ezen a korábbi tüntetésekhez hasonlóan ügyelnek arra, hogy se politikai pártok, se politikai jelképek ne jelenjenek meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek