Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az élelmiszerár-növekedés egyetlen felelőse a kormány

A kormány tagjai most veszik csak észre, milyen nagy gondok vannak a magyar mezőgazdaságban, holott a Fidesz már másfél hónapja felhívta a figyelmet a kialakult súlyos állapotokra - mutatott rá Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.


Dátum: 2007-09-03 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:32.498753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az élelmiszerár-növekedés egyetlen felelőse: a magyar kormány (Font Sándor)

Font Sándor hangsúlyozta, a kormány eddig azzal vádolta a Fideszt: valótlanságot állít, amikor arra figyelmeztet, hogy drasztikus élelmiszerár-növekedés várható, annak ellenére, hogy ezt komoly kutatóintézetek - például az OECD is - megerősítették. Most azonban beigazolódnak a Fidesz jóslatai - jelentette ki.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy pártja a nyár folyamán több javaslatot is tett, miként lehetne csökkenteni az élelmiszerár-növekedés mértékét. Többek között azt követelték a kormányzattól, hogy adják vissza a kárenyhítési alapba a korábban a mezőgazdaságtól elvont 25 milliárd forintot. Emellett felszólították a kormányt, hogy fejezzék be az intervenciós gabonakészlet külföldre szállítását, hiszen az idei gabonatermés messze el fog maradni a korábbi évek átlagától, és nincs elég takarmánygabona sem. A szakmai szervezetek pedig azt javasolták, hogy hozzák előre az agrártámogatási kifizetést, valamint csökkentsék a húskészítmények áfáját.

A javaslatokra azonban - hangsúlyozta Font Sándor - semmiféle reakció nem érkezett a kormánypártok részéről.

Most azonban bekövetkezett egy elég komoly élelmiszerár-növekedés - hangsúlyozta a fideszes politikus -, és úgy tűnik, hogy ennek már a kormány is érzi a súlyát. Ennek jele például az - mondta -, hogy Karsai József naponta ír legalább egy nyílt levelet a mezőgazdaságban kialakult súlyos helyzet kapcsán, hol a miniszterelnöknek, hol pedig Gráf Józsefnek címezve.

Font Sándor kiemelte: most már nagyon nehéz bármit is tenni, sokkal egyszerűbb lett volna, ha az év elején lép valamit a kormány, hiszen akkor még 2,5 millió tonna intervenciós gabona volt az országban. A kormány azonban ahelyett, hogy bent tartotta volna ezt a gabonát, és segítette volna a hazai termelőket és állattartókat, olyan vásárlási feltételekkel engedte ki a magyar gabonát az országból, hogy ahhoz a magyar állattartók nem juthattak hozzá, hanem a legnagyobb multinacionális kereskedők vásárolták fel a gabona nagy részét - mutatott rá.

Ebben a helyzetben nagyon nehéz már megfékezni az élelmiszerár-növekedést - hívta fel a figyelmet a politikus. Mint mondta, Karsai József levele is arról szólt, hogy ha a kormány 100 milliárd forinttal megpróbálná az intervenciós gabonakészletet Magyarországon tartani, akkor volna esély arra, hogy ne kelljen a költségvetésből még további 3-400 millió forintot rákölteni az ágazatra.

A Fidesz azt javasolja, hogy a kormány vegye figyelembe Karsai József indítványait, valamint aktualizálja a Fidesz és a szakmai szervezetek korábbi javaslatait. Az elvesztegetett másfél hónap súlyos gondokat okozott az állattartóknak, mert már jelenleg is a tenyészállatok levágása folyik a sertéstartóknál - aminek az a következménye, hogy nem lesz szaporítóállomány -, valamint súlyos gondot okozott a fogyasztóknak is, hiszen már most bekövetkezett egy komoly élelmiszerár-növekedés - húzta alá Font Sándor.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3812, 'source_type': 'media', 'source_id': 1101, 'target_type': 'article', 'target_id': 72982, 'relation_type': 'describes'}