Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A FIDESZ ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATA


Dátum: 2007-09-03 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:38.615739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Elnöksége 2007. szeptember 3-i ülésén az alábbi határozatot hozta:

Az elmúlt két hét gyűlöletkampányának eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a saját politikai túlélése érdekében minden írott és íratlan szabályt felrúgva hiszterizálja a magyar és a nemzetközi közvéleményt.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége ezért szükségesnek tartja leszögezni az alábbiakat:

1, A Fiatal Demokraták Szövetsége 1988. március 30-án azért alakult meg, és azóta is azért dolgozik, hogy Magyarországon megszülessen a demokrácia, és hazánk a szabadság és jólét országává váljon.

2, A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megalakulása óta soha nem vállalt közösséget sem az antiszemitizmussal, sem semmilyen alkotmányellenes vagy diktatórikus mozgalommal vagy eszmével.

3, A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a törvény és a rend pártja. Elvárja a kormánytól, hogy a jogállam normáit tiszteletben tartva a bűnösöket büntesse meg, a védelemre szorulókat védje meg, az ártatlanokat pedig hagyja békén.

4, A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elutasítja a gyűlölet politikáját, hasonlóképpen elutasítja a gyűlölet mint eszköz használatát a politikában.

A fentiek jegyében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a leghatározottabban visszautasítja azt a Gyurcsány Ferenc által folytatott politikát, amely előbb az antiszemita, majd a fasiszta kártya kijátszásával magyar állampolgárok, illetve szüleik, nagyszüleik tragédiáját, sorsát taktikai kérdéssé lefokozva saját hatalmi manővereinek szolgálatába állítja.

Budapest, 2007. szeptember 3.

Kapcsolódó elemek