Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stratégiai kérdés az egészséges ivóvíz biztosítása

A regionális vízművek állami részesedésének értékesítése elfogadhatatlan, hiszen globális szinten az egészséges ivóvízkészletek feletti rendelkezés ma már nagyobb értéket képvisel, mint a kőolajmezők birtoklása. Nemzeti szinten tehát az egyik legfontosabb feladat az egészséges ivóvíz biztosítása - hangsúlyozta Bencsik János, aki felszólalt a Batthyány Alapítvány által szervezett "Nem eladó" című tanácskozáson Budapesten.


Dátum: 2007-09-03 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:39.589902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tatabányai városvezető egyike volt a tiltakozó hatvankét közszereplőnek, akik a vagyontörvény elfogadása ellen protestáltak, amelyet az országgyűlés most kénytelen újratárgyalni, mivel azt Sólyom László köztársasági elnök júliusban nem írta alá. A vitatott jogszabály szerint az állami vagyon felett egy nemzeti vagyongazdálkodási tanács gyakorolná a tulajdonosi jogokat. Bencsik János szerint ez nagyon kiszolgáltatottá tenné a magyar polgárokat és a nemzetet. Hozzátette: a nemzeti vagyon a magyar állam tulajdona, ezért sorsáról csak a nép által választott képviselők rendelkezhetnek, nem pedig a kormány által megbízott tisztségviselők.

A polgármester, országgyűlési képviselő is úgy látja, hogy így közcélú ingatlanok, kórházak, múzeumok, egyetemek, kormányzati épületek, stratégiai vállalatok és termőföldek kerülhetnek veszélybe.

Bencsik János hangsúlyosan kitért a regionális vízművek helyzetére, amelyek nem kerültek a tartósan állami tulajdonban maradó társaságok közé, így - a törvény elfogadása esetén - nem lenne akadálya privatizálásuknak. Kiemelte, hogy a klímaváltozás korában fokozottan vigyáznunk kell stratégiai vízkészleteinkre.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek