Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány rossz tranzakciót hajtott végre

A kormány nem képviselte megfelelően a magyar állampolgárok érdekeit, rossz tranzakciót hajtott végre, rossz árfolyamon - mutatott rá Varga Mihály az FHB-bankcsoport értékesítéséről szólva.


Dátum: 2007-09-04 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:56.640490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány rossz tranzakciót hajtott végre (Varga Mihály)

Leszögezte: a Fidesz nem tartja szerencsésnek és helyesnek, hogy a kormány ismét olyan lépésekkel áll elő, amelyek korábban nem szerepelitek a tervezett gazdaságpolitikai lépések között.

Gyenge a hazai tőkepiac, Magyarország lemarad a közép-európai versenyben - mondta el a Fidesz gazdasági szakpolitikusa -, ennek ellenére a kormány újra olyan módot választott, hogy a magyar kisbefektetők ki legyenek rekesztve ebből a tranzakcióból. Mint rámutatott, újra csak intézményi befektetők, és nem a magyar kisbefektetők kerültek döntési helyzetbe. A helyszínt kifogásolva kifejtette: annak ellenére, hogy a bank székhelye Budapesten van bejegyezve, mégis Londonban került sor a kibocsátásra.

A politikus emlékeztetett arra is, jelzálogpiaci válság van a világon. "Mikor értékesíti a magyar kormány az FHB-csoportot? Ennek a kellős közepén" - húzta alá, majd arra is rámutatott: az elmúlt három hónap árfolyammozgását megnézve azt találjuk, hogy a legalacsonyabb árfolyamú ponton adták el az FHB-csoportot, ráadásul kibocsátáskor az adott árfolyam alatti ajánlattal lehetett FHB-t vásárolni ezeknek az intézményi befektetőknek. Megjegyezte: ez a tranzakció kísértetiesen hasonlít a Mol-részvények értékesítésére.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra is, jóval többet ért volna a bank, ha megfelelő időben adják el, nem egy jelzálogpiaci válság közepén, és nem akkor, amikor egyébként a legalacsonyabbak az árfolyamok.

Mint elmondta, számos kérdés tisztázatlan maradt az FHB eladásakor, ezért a Fidesz választ vár a pénzügyminisztertől és a kormánytól arra, hogy miért volt szükség a bankcsoport eladására, miért volt ennyire sürgős a tranzakció, miért csak korlátozott számú intézményi befektető vehetett részt az ügyletben, és miért a legrosszabb időben, a lehető legrosszabb árfekvésben adták el a részvényeket?

Bejelentette: mindezek tisztázása érdekében a költségvetési bizottság fideszes tagjai kezdeményezni fogják a bizottsági ülésen Veres János meghallgatását.

Mint kérdésre válaszolva fogalmazott: a kormány nem képviselte megfelelően a magyar állampolgárok érdekeit.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4203, 'source_type': 'media', 'source_id': 1103, 'target_type': 'article', 'target_id': 73049, 'relation_type': 'describes'}