Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ferencváros: aláírásgyűjtés a rendelő privatizációja ellen

A ferencvárosi Fidesz aláírásgyűjtést indított azért, hogy a kerületi önkormányzat ne privatizálja az egészségügyi szolgálat járóbeteg-szakellátását január 1-jével - közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a párt két helyi politikusa kedden.


Dátum: 2007-09-04 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:52:57.574259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Veres László, a Fidesz helyi elnöke és Kandolka Zoltán, a polgári frakció vezetője az MTI-nek azt mondta, nem zárkóznak el a szolgáltatás magánosítása elől, ám szerintük ebben a kérdésben a ferencvárosi polgároknak kellene dönteniük. Veres László közölte, arra is felszólítják az önkormányzat vezetőit, tartsák tiszteletben, hogy országos népszavazási kezdeményezés indult e kérdéskörben.

Kandolka László arra hívta fel a figyelmet, hogy túlságosan hosszú időre, húsz évre szólna a döntés, ezért is gondolják azt, hogy erre a választópolgároknak előbb áldásukat kellene adniuk. Sem az MSZP, sem az SZDSZ választási programjában nem szerepelt a privatizáció - tette hozzá. Közölte azt is, a privatizáció várhatólag elbocsátásokkal jár majd.

Az önkormányzat a helyi polgári frakció kezdeményezésére szeptember 7-én, pénteken közmeghallgatást tart.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek