Parlamenti bizottság elé viszik az OMSZ csődhelyzetét
A Fidesz kezdeményezi, hogy a parlament egészségügyi bizottsága az Országos Mentőszolgálat csődközeli helyzetével is foglalkozzon a testület holnapi ülésén - közölte Szijjártó Péter fideszes szóvivő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-09-04 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:02.186731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet keddi számának közlése szerint létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
A lap a szakminiszter Göndöcs Zsigmond OMSZ-főigazgatóhoz intézett levelére hivatkozik, amelyben Horváth a döntést az OMSZ gazdasági helyzetével indokolja.
Szijjártó Péter, fideszes szóvivő keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a kormány képtelen kezelni azt a válsághelyzetet, amit saját maga idézett elő az egészségügyben.
"Mert a megoldás nem az, hogy a miniszter letiltja a kifizetéseket, letiltja az újabb munkatársak felvételét. Ez nem megoldás, ez a totális alkalmatlanság jele" - fogalmazott a politikus.
A Fidesz kommunikációs vezetője jelezte, hogy pártja kezdeményezni fogja a parlament egészségügyi bizottságánál, hogy a testület "vizsgálja és vitassa meg" holnapi ülésén, mi lehet a megoldás az OMSZ-nél kialakult állapotokra.
Szijjártó Péter szerint példátlan és rendkívül súlyos a helyzet, mivel fennáll a veszély, hogy pénzügyi okok miatt nem tudnak majd betegeket szállítani a mentők.
Mint emlékeztetett rá, a kormány "egészségügyi ámokfutása" "elképesztő károkat" okozott az egészségügyben: nőtt az infarktusos halálesetek száma és megugrott a csecsemőhalálozás is.
Szijjártó Péter úgy vélte, hogy a kormány számára "láthatóan" mindez nem fontos, hiszen miközben Kínában kórházakat épít, Magyarországon egészségügyi intézményeket zár be.
A koalíciós pártok számára most az a fontos, hogy mielőbb eldöntsék, melyikük és hogyan teheti rá a kezét az egészségügyi kassza milliárdjaira - mondta Szijjártó Péter utalva a kormánypártok több-biztosítós modellről kötött paktumára.
fidesz.hu