Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brown továbbra sem zárja ki az őszi választásokat

Továbbra sem volt hajlandó egyértelműen cáfolni az őszi - esetleg már októberi - általános választások kiírásáról terjedő találgatásokat keddi sajtóértekezletén Gordon Brown brit miniszterelnök, jóllehet az aznap megjelent legújabb felmérések a kormányzó Munkáspárt eddigi támogatottsági előnyének alapos megcsappanását mutatták.


Dátum: 2007-09-04 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:02.483158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Brownt - a Downing Street-i kormányfői hivatalban tartottszokásos havi nemzetközi sajtóértekezletén - csaknem tucatszor kérdezték különböző formában az idei előrehozott parlamenti választások lehetőségéről.

A miniszterelnök azonban - eddigi gyakorlatához hasonlóan - rendre kitérő választ adott; ismétlődő megfogalmazása szerint jelenleg "a miniszterelnöki tisztségből fakadó feladatok ellátásával" foglalkozik, nem a választásokkal.

Hozzátette: a "találgatásokat" jórészt azok szítják, akik "a nyár elején még választásokat követeltek, most meg azt követelik, hogy ne legyenek választások".

Brown ezzel arra utalt, hogy amikor júniusban átvette Tony Blairtől a miniszterelnöki tisztséget, a konzervatív ellenzék előrehozott választásokat követelt, azzal az érvvel, hogy Brownnak nincs felhatalmazása a kormányzásra, mert a Munkáspárt 2005-ben még Blair vezetésével nyert választást.

A nyáron elvégzett közvélemény-kutatások azonban egyértelműen kimutatták, hogy az 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt - jóllehet Blair utolsó kormányfői évének zömében a toryk mögött járt - az élén történt váltás után alaposan megelőzte a Konzervatív Pártot a népszerűségi listákon; azóta elhallgattak az előrehozott választásokat követelő hangok.

Kedden azonban egy új felmérés azt hozta ki, hogy az elmúlt egy hónapban minimálisra csökkent a Labour előnye. A The Times megbízásából készített országos közvélemény-kutatás szerint a brit baloldal vezető erejének támogatottsága két százalékponttal 37 százalékra apadt, a toryké ugyanakkor három ponttal 36 százalékra nőtt.

A konzervatív brit napilap szerint ez azt jelenti, hogy "gyors ütemben csökkennek" az őszi általános választások kiírásának esélyei is.

A jelenlegi munkáspárti kormánynak a választási törvény alapján 2010 májusáig szól a mandátuma, de a törvényerejű politikai szokásjog alapján a mindenkori kormányfőnek bármikor - indoklás és parlamenti hozzájárulás nélkül - jogában áll a parlament feloszlatását kérni az uralkodótól és új választásokat kiírni.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek