Újabb olajügyi felülvizsgálatot kérnek
Nem hoznák nyilvánosságra az olajügyeket korábban vizsgáló parlamenti testület, a Pallag-bizottság titkosított anyagainak túlnyomó részét az érintett szervezetek - derült ki az iratokat vizsgáló kormányzati munkacsoport hétfői ülésén. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-05 06:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:06.759091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a titokgazdáktól a döntés újbóli felülvizsgálatát kérte. A tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy erre szeptember végig kaptak határidőt. Az üggyel kapcsolatos további, hozzávetőleg 80-100 ezer oldalas iratanyagot december végéig tekintik át, és tesznek javaslatot a titkosság feloldására.
A kormány a nyilvánosságra hozható "olajos" dokumentumokat folyamatosan teszi fel egy internetes oldalra. Hangsúlyozta, hogy a szakma javaslata ellenére nem változott a kormány álláspontja: a lehető legtöbb anyagnak oldanák fel a titkosságát. A több mint 35 ezer oldalból 120 van az Nemzetbiztonsági Hivatalnál, ezek túlnyomó többsége nyilvános lenne, csakúgy, mint a rendvédelmi szerveknél találhatók, a 4911-ből 1289. A vámhatóság azonban a náluk tárolt 2700 oldalból egyetlenegynek sem oldaná fel a titkosságát, és a nemzeti nyomozó iroda is fenntartaná húszezer oldal titkosságát a 28 ezerből. A miniszter közölte: nem tudták megállapítani, mennyi iratot selejteztek le.
Törvénytelen iratvesztésnek nincs nyoma, de voltak olyan dokumentumok, amelyek megsemmisítése nem mindenben felelt meg a jogszabályoknak. Ezek jó részéről nem tudják, mit is tartalmazott.
Kérdésre cáfolta, hogy politikai ok állt volna a Nemzetbiztonsági Hivatal átszervezése mögött, amelynek során egyesek szerint lefejezték a hivatal felső vezetését. Szilvásy szerint szakmai alapon nyugvó, belső korszerűsítés történt, a gyorsabb információfeldolgozás és reagálás érdekében. Hozzátette, hogy a csaknem megfeleződő szervezeti egység élén 85 százalékban a régi vezetők maradtak. Cáfolta a Magyar Nemzet információját, miszerint a nemzeti vagyonügynökség vezetői posztjára pályázna, illetve hogy az NBH főigazgatói tisztségébe Buzáné Szabó Máriát jelölné.
Magyar Hírlap
fidesz.hu