Magyar-szerb-horvát elnöki találkozó: segítségnyújtás katasztrófa esetén
A magyar és a horvát elnök is örömmel támogatja a szerb elnök kezdeményezését a természetvédelmi katasztrófák esetén nyújtandó egymás országai közötti segítségnyújtásról. Erről Sólyom László köztársasági elnök beszélt a horvát és a szerb államfővel közösen adott sajtónyilatkozatában kedden, a horvátországi Tikvesen.
Dátum: 2007-09-05 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:07.427177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindhárom köztársasági elnök kiemelte: ha a környezetvédelemről van szó, akkor hamar konszenzusra tud jutni a három ország.
Boris Tadic szerb elnök közölte: nemcsak a területen élő növény- és állatvilágot kell megvédeni, hanem fejleszteni kell a környék turizmusát is. A házigazda Stjepan Mesic, horvát köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy a három ország jogszabályokba iktatja majd ennek a területnek is a védelmét.
Sólyom László köztársasági elnök kedden előzőleg magyar területen, a Kölkedi nagyréten fogadta a szerb és a horvát elnököt, akikkel közösen adta át a "Duna-Dráva ökotáj" természetvédelmi értékeit bemutató négynyelvű táblát. A három elnök délután Udvarnál lépte át a magyar-horvát határt, ezután Darázs település érintésével a batinai hídon mentek át Szerbiába.
A magyar államfő keddi nyilatkozataiban nem érintette a kettős állampolgárság kérdését, bár egy korábbi interjúban azt mondta, a szeptember 4-i találkozón felveti ezt. Pach Judit, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóreferense elmondta: a köztársasági elnök a jövő hét csütörtökön utazik a vajdasági Szabadkára és ott valószínűleg szóba kerül a kettős állampolgárság ügye is.
MTI - fidesz.hu