Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntettek a bezárt mátraszőlősi iskola előtt

Gyerekek és szülők tüntettek a Nógrád megyei Mátraszőlős bezárt iskolája előtt szerdán; az önkormányzat négy nappal a tanévkezdés előtt döntött az intézmény megszüntetéséről, s mintegy negyven, döntő többségében cigány tanuló nem kezdte meg tanulmányait.


Dátum: 2007-09-05 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:14.775061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tanulni akarunk!", "Iskolát akarunk!", "Nyissák ki!", "Le a polgármesterrel!" - ezeket a jelszavakat skandálták a diákok az esőben, az ezúttal engedélyezett tüntetésen.

Az iskolabezárás ellen tiltakozók hétfőn is kivonultak az iskolához, de az akkori engedély nélküli megmozdulást a rendőrség feloszlatta.

A helyszínen lévő pedagógusok arra próbálták rávenni a hideg, esős időben a szülőket, hogy vigyék haza a gyerekeket, hogy "ha már iskolába nem járhatnak, legalább ne legyenek betegek".

A mátraszőlősi önkormányzat augusztus 30-án rendkívüli ülésen döntött az általános iskola jogutód nélküli megszüntetéséről.

A múlt tanévben 90 gyerek tanult az intézményben alsó és felső tagozaton, a diákok többségét a hónapok óta tartó bizonytalanság miatt a pásztói Dózsa és Gárdonyi iskolába íratták be a szülők.

Mintegy 40 gyerek viszont nem kezdte meg a tanévet.

A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal jogszabálysértőnek és érvénytelennek tartja az önkormányzat döntését, mivel az iskola megszüntetéséhez nem szerezték be a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését. A hivatal az oktatás folytatására szólított fel, erre szeptember 7-ig adott határidőt. A faluvezetés azonban már ennek sem tehet eleget, mert van olyan osztály, ahol mindössze három gyerek maradt.

Pásztó két általános iskolája várja a mátraszőlősi gyerekeket, a diákokat a tanév folyamán bármikor felveszik Pásztóra, mivel a két önkormányzat júliusban társulási szerződést kötött.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman kedden azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek