Koholmány az Oszama bin Ladennek tulajdonított üzenet
Az Irak támogatására felszólító, Oszama bin Ladennek tulajdonított állítólagos üzenettel Irak és az al-Kaida között teremtett kapcsolat nem más, mint a Bagdad elleni csapás igazolására szolgáló amerikai koholmány - közölte szerdán egy magas rangú bagdadi illetékes.
Dátum: 2003-02-12 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:59.656652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egyesült Államok kormánya kétségbeesetten keresi az ürügyeket a Bagdad elleni támadás megindítására, s e koholmányok közé tartozik az al-Kaida és az iraki kormány közötti kapcsolat sugalmazása az említett üzenet révén - jelentette ki az AFP francia hírügynökség munkatársának Szálem al-Kubajszi, az iraki parlament arab és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának elnöke.
Az amerikai kormány kedden jelentette be, hogy az al-Dzsazíra katari hírtelevízió olyan, Oszama bin Ladennek tulajdonított hangfelvételt sugárzott, amelyben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője közösséget vállal az iraki üggyel, és Bagdad támogatására szólítja fel a muzulmánokat, újabb érvet adva ezzel az Egyesült Államok számára a bagdadi rendszer elleni intervencióhoz.
MTI - fidesz.hu