Csecsemőhalálozás: a MOK átfogó vizsgálatot sürget
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt várja az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy a csecsemőhalálozással kapcsolatban indítson átfogó vizsgálatot szeptember végéig - jelentette ki Mánya Kristóf, a kamara titkára szerdán Budapesten.
Dátum: 2007-09-05 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:24.783610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meg kell vizsgálni, hogy milyen adatokból tevődik össze a múlt héten a KSH által nyilvánosságra hozott csecsemőhalálozási mutató, összefüggésben van-e a terhesgondozással - hívta fel a figyelmet a MOK titkára.
Hangsúlyozta, hogy vizsgálat eredményét nyilvánosságra kell hozni.
Mánya Kristóf rámutatott arra, hogy a csecsemőhalálozási statisztikai mutató nem egy az egészségügyi mutatók között, hanem talán az egyik legfontosabb jellemzője valamennyi ország egészségügyi ellátórendszerének.
Az orvosi kamara titkára megemlítette azt is, hogy a teljesítményvolumen-korlát (tvk) nem egyformán érintette a szülészetet, a gyermekgyógyászatot, valamint a koraszülött-ellátást. Példaként jegyezte meg, hogy míg a szülészetet mentesítették van a tvk alól, addig a koraszülött-ellátást nem.
A Népszabadság múlt csütörtöki számában az jelent meg, hogy az elmúlt hat hónapban országosan több mint nyolc százalékkal több csecsemő halt meg, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.
MTI - fidesz.hu