Vissza kell szorítani a koraszülések számát
A szocialisták elutasították a Fidesz azon javaslatát, amely egy akcióterv kidolgozására bíztatta volna a kormányt a koraszülések számának visszaszorítása érdekében - jelentette be Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-09-05 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:25.093326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus ismertette: a mai egészségügyi bizottsági ülésen a kormánypárti képviselők ismét cinikus hozzáállásról tettek bizonyságot, és hat tartózkodó társuk kivételével nem támogatták a javaslatot.
Selmeczi Gabriella leszögezte: a koraszülött-mentéssel is komoly gondok vannak, ezért a Fidesz újra és újra elő fog állni azzal a javaslattal, hogy állítsák vissza a régi finanszírozási technikákat, azaz ne korlátozzák az egészségügyi intézményeket és dolgozókat abban, hogy a koraszülötteket elláthassák. Ez a típusú mentés és ellátás ugyanolyan, mint a sürgősségi, itt nem lehet várni - tette hozzá a képviselő, és pártja nevében felszólította az egészségügyi minisztériumot, hogy törölje el a volumenkorlátot és finanszírozza tisztességesen ezt a típusú mentést és ellátást. Selmeczi Gabriella egyben felkérte MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársait, kötelezzék a kormányt munkára, arra, hogy a szakmát bevonva alkossák meg ezt az akcióprogramot.
fidesz.hu