A kormány végképp magára hagyta a nagycsaládokat
A Gyurcsány-kormány végképp magára hagyta a nagycsaládokat, hiszen egyedül a kormányzat volt olyan helyzetben, hogy a megfelelő intézkedésekkel mérsékelhette volna az élelmiszerárak drasztikus növekedését, s mégsem tett semmit a súlyos helyzet kialakulása ellen - jelentette ki Font Sándor szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-09-05 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:28.657705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
S éppen ezért tekinthető alkalmatlannak a kormány feladata ellátására - húzta alá az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.
A politikus emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban sorra álltak elő mind a szakmai szervezetek, mind pedig a Fidesz a különböző javaslatokkal azért, hogy csökkentsék az élelmiszerár-növekedés mértékét.
A Fidesz határozati javaslatában követelte a kormánytól, hogy tegyék vissza a mezőgazdasági kárenyhítési alapba azt az 50 milliárd forintot, amit korábban elvontak az ágazatból. Emellett egy törvénytervezettel is előállt a párt, melyben a maradék intervenciós gabonakészlet országban tartására tett javaslatot. A politikus hangsúlyozta: valóban nagy segítséget jelentett volna, ha az intervenciós gabonát nem engedik ki az országból, hiszen a tél elején még mintegy 3 millió tonna takarmánygabona volt a raktárakban, s amikor a Fidesz júliusban előállt az említett törvénytervezettel, még akkor is megvolt ebből 1.5 millió tonna.
A kormány azonban - ellentétben a szakmai szervezetekkel - még csak megfontolásra sem tartotta érdemesnek a törvénytervezetet - hangsúlyozta Font Sándor.
De nemcsak a Fidesz, hanem a szakmai szervezetek is tettek javaslatokat a helyzet orvoslására - szögezte le a politikus. A fideszes képviselő ezek közül kettőt emelt ki: az egyik a húsáruk áfájának 20 százalékról 5 százalékra való csökkentését szorgalmazta, a másik pedig azt kérte a kormánytól, hogy hozzák előre az idei évre prognosztizált agrárkifizetéseket, ezeket pedig ne csak jövőre kapják meg a mezőgazdaságban dolgozók. A kormány azonban - hangsúlyozta - egyetlen javaslatot sem fogadott el, saját javaslattal pedig nem állt elő.
A politikus kitért arra, hogy Gráf József a napokban azt nyilatkozta: a kormány elé viszi az élelmiszerek - ezen belül a nyershús - áfa-kulcsának 20 százalékról 5 százalékra való csökkentésének javaslatát. Azonban hiába tett erre ígéretet a miniszter, mégsem állt elő az áfa-csökkentésről szóló javaslatával a kormányülésen - emlékeztetett a képviselő.
Font Sándor hangsúlyozta: minden késedelem súlyos következményekkel fog járni az ágazatra nézve, hiszen ameddig a kormány nem próbálja meg segíteni a mezőgazdaságból élőket, esélye sincs arra, hogy kifehérítse az ágazatot. Hiszen mint mondta: szakértők szerint legalább 50 százalékos a mezőgazdaságban a számla nélküli kereskedelem aránya.
fidesz.hu