Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a túzokállomány

A napokban lehullott nagy mennyiségű hó veszélyezteti a magyarországi túzokállományt, amelynek védelmében fokozott erőfeszítéseket tesznek az állami természetvédelem és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai.


Dátum: 2003-02-12 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:00.249845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MME szerdai közleménye szerint már a decemberi havazás kóborlásra késztette a madarak egy részét, a mostani havazással ez felerősödött. A vastag hótakaró miatt a madarak nem jutnak hozzá az élelemhez. Az idén eddig csak egy-két elhullott túzokról értesültek, de 1986-ban - amikor rendkívüli hideg volt - mintegy 100 madár pusztult el.

A túzokállomány Magyarországon mintegy ezer pár.

Az egyesület kéri mindazokat, akik túzokot látnak, hogy értesítsék az MME besenyőtelki Túzokvédelmi Központját.

Az egyesület számlájára támogatásokat is várnak, az Angol Királyi Madártani Egyesület ezer font gyorssegélyt ajánlott fel a magyarországi túzokvédelemre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek