Izrael szerint nem szabad bízni az EU-ban
Izraeli vélemény szerint az egyes európai országok köntörfalazása az iraki válságban arra int, hogy a zsidó állam nem számíthat az Európai Unió segítségére a palesztinokkal fennálló konfliktus rendezésében.
Dátum: 2003-02-12 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:00.538512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zalman Soval, a kormányalakítással ismét megbízott Ariel Saron diplomáciai tanácsadója az AFP-nek nyilatkozva kijelentette: bizonyos európai országok - köztük Franciaország - magatartásából arra kell következtetni, hogy Izrael nem bízhat az Európai Unióban.
A tanácsadó bírálta Párizs, Berlin és Brüsszel erőfeszítéseit, amelyek az Irak elleni amerikai offenzíva elhárítására irányulnak, s egy utolsó lehetőséget akarnak biztosítani az ENSZ-fegyverzetellenőrök számára.
Zalman Soval feltette a kérdést: hogyan lehet számítani Európára, amikor egyes országok meghátrálnak a terrorizmus előtt, amely nem csupán Izraelt, hanem az egész szabad világot fenyegeti. Izrael korábbi washingtoni nagykövete szerint ez a magatartás csak még inkább csökkentheti Európa szerepét az Egyesült Államokéhoz képest a palesztin kérdés rendezésében.
MTI - fidesz.hu