Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre kismértékű adóváltozások lesznek

Hiányoznak a gazdaságélénkítő módosítások az adótörvény-tervezetből. Szakértők szerint főképp csak technikai jellegű változtatások lesznek. A luxusadó továbbra is csak a százmillió feletti építményeket érinti, de a vállalkozások is adóalannyá válnak. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-06 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:40.415537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy hónapos késéssel elkészült a Pénzügyminisztériumban a jövő évi adócsomag-tervezet - erősítették meg lapunknak szakmai körökből az Index értesülését. A módosítási javaslatok között azonban hiába keressük az ország versenyképességét javító intézkedéseket, mint például a társadalombiztosítási teher csökkentését vagy a szolidaritási adó megszüntetését. Igaz, a kormány nem is tett ígéretet az adórendszer átfogó átalakítására a következő évtől, hanem 2009-re tervezi. A hamarosan bevezetendő változtatások - amelyekre az Országgyűlésnek még szeptemberben áldását kell adnia - kisebbek, sok esetben technikai jellegűek.

"Hiányoljuk a dokumentumból azt az ígéretet, hogy 2009-től egy nagyobb csomag keretében csökkentik a foglalkoztatást terhelő adókat. A bevételkiesést, mint ahogy a kormánynak benyújtott indítványainkban is szerepelt, a forgalmi típusú adókból származó többletbevételekkel lehetne egyensúlyozni" - mondta a Magyar Hírlapnak Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Az adórendszer egyszerűsítése az intézkedések ellenére sem tekinthető lezártnak, bár a kis adók megszüntetését, illetve összevonását - munkaadói járulék, rehabilitációs, szakképzési és innovációs hozzájárulás - jó iránynak tartja.

"Különböző beruházásösztönző programok bevezetése nélkül jelentősebb gazdasági növekedésre nem számíthatunk. A lakosság és a vállalatok adóterheinek mérséklésére lenne szükség" - reagált a dokumentumra lapunknak Varga Mihály volt pénzügyminiszter.

Mint mondta, a kormány továbbra sem kellően elkötelezett abban, hogy a lakáspiac felgyorsuljon. Varga Mihály szerint a csomagból, úgy tűnik, hogy hiányzik a hosszú távú megtakarítások ösztönzése, amit a Budapesti Értéktőzsde kért.

"A következő évtől a luxusadó hatálya alá eső ingatlanok esetében százmillió forint helyett ötvenmilliónál kezdődik az adóalap, ami nagyobb terhet ró az érintettekre. De továbbra is csak a százmillió forint feletti építményekre érvényes ez az adónem, ám a magánszemélyek mellett a vállalkozások is adóalannyá válhatnak" - mondta kérdésünkre Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers cégtársa. Egyfajta ingatlanadót is bevezetnének 2009-től, amikortól építmény- és telekadó címen az eddigi négyzetméter-alapú befizetés helyett érték szerinti adó terhelné a lakások és üdülők tulajdonosait.

"Az önkormányzatok szabadon dönthetnének a lakosság megadóztatásáról, azonban ha lemondanak erről a bevételi többletforrásról, akkor kevesebb támogatáshoz juthatnának a központi költségvetésből" - hangsúlyozta Erdős Gabriella. Az adójóváírás szabályozásának változása van, akinek többletterhet jelent, mások viszont - a bruttó kétszázezer forint jövedelem alatt keresők - jól járnak vele.

"A kis és közepes cégeknek kedvező, hogy az adózás előtti nyereség huszonöt százaléka helyett ötven százalékáig lehet fejlesztési tartalékot képezni" - reagált Veszprémi István, a Deloitte szakértője.

Nagy Vajda Zsuzsa, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek