Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilencigenes népszavazás?

Jókora kavarodás lehetne abból, ha a Fidesz és Kálmán László kérdéseiről is népszavazást tartanának. A Medián Népszabadság megbízása alapján készített felmérése a tervezett referendumról.


Dátum: 2007-09-06 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:42.683922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszabadság megbízásából készült Medián-felmérés szerint ugyanis jelenleg mind a kilenc kérdésben az igennel szavazók vannak többségben.

A Fidesz tavaly ősz óta "talpon maradt" kérdéseire továbbra is igennel szavazna a többség, sőt a felsőoktatási tandíj, a kórház-privatizáció és a családi gazdaságok ügyében tavaly november óta jelentős mértékben (6, 5, illetve 4 százalékkal) nőtt is az egyetértők aránya. A legtöbben viszont az ellenzéki párt által később javasolt kérdéssel, a kórházi napidíj eltörlésével értenek egyet.

A helyzetet bonyolítja, hogy a Kálmán László által kezdeményezett, a Fidesz javaslataival szembemenő kérdésekre is igennel szavazna a lakosság legalább fele, a referendumon részt venni szándékozóknak pedig a nagy többsége. Sőt, akik igennel szavaznának a kórházak magánosítása elleni fideszes kérdésre, azok még az átlagnál is nagyobb mértékben (62 százalék) értenek egyet azzal, a politikai következményeiben homlokegyenest ellentétes javaslattal, hogy az önkormányzatok szabadon dönthessenek egészségügyi feladataik ellátásáról. És még inkább ez a helyzet a földvásárlás ügyében, amelyben összességében a lakosság 54 százaléka támogatta egyszerre a két, politikai hatásaiban 180 fokkal eltérő álláspontot. A gyógyszerforgalmazás ügyében viszont már többen tudtak eligazodni a politikai és nyelvi útvesztőkben.

A népszavazási kérdésekre adott válaszok számtalan kombinációban kapcsolódtak egymáshoz. Túl azon, hogy az emberek 14 százaléka az összes kérdés elől kitért (mondván, úgysem menne el szavazni), a legfontosabb rendező elv az "igentmondás" volt: a kérdezettek 16 százaléka az összes kérdésre igennel szavazna, 32 százalék pedig csak a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást érintő kérdések egyikére mondott nemet. Ezek az arányok főleg ahhoz képest tűnnek nagynak, hogy csak a kérdezettek 4 százaléka volt pártpolitikai értelemben maximálisan következetes: 3 százalékuk "szavazott" igennel a Fidesz, és nemmel vagy távolmaradással Kálmán László valamennyi kérdésére és további egy százalék adott teljes mértékben a kormány álláspontjának megfelelő válaszokat.

A korábbi referendumok tapasztalata szerint a népszavazáson a részvétel a fontos. 2004 novemberében, egy hónappal a népszavazás előtt 42 százalék mondta biztosra a részvételét, most 44 százalék nyilatkozott így, pontosan annyian, mint tavaly novemberben. Tavaly év vége óta viszont nőtt azok aránya, akik fontosnak tartják, hogy legyen népszavazás ezekről a kérdésekről.

A felmérést a 2007. augusztus 3. és 7. között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló, 1200 fő személyes megkérdezésével. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően +/- 2-5 százalék.

Népszabadság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek