Új szóvivő a külügyminisztériumban
Szelestey Lajos szeptembertől a Külügyminisztérium új szóvivője - tájékoztatta a tárca csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2007-09-06 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:43.604534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Göncz Kinga külügyminiszter szeptember 1-i hatállyal Szelestey Lajost nevezte ki a tárca új szóvivőjévé. A szóvivői iroda eddigi, megbízott vezetője, Odze György a továbbiakban a kommunikációs stratégia felelőse lesz" - olvasható a távirati irodához elküldött közleményben.
Szelestey Lajos augusztus végéig négy éven keresztül a londoni magyar nagykövetség sajtóattaséja volt, előtte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium sajtófőosztályának helyettes, majd megbízott vezetőjeként dolgozott. Korábban a Magyar Rádió hírszerkesztő-turnusvezetője volt, illetve hat éven át Bécsből tudósított.
Az új szóvivő 53 éves, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Szakán szerzett diplomát, elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját, majd a bécsi Diplomáciai Akadémián kapott posztgraduális képzést.
A korábbi szóvivő, Odze György 2007. május 1-től töltötte be ezt a posztot. Ő a két és fél éven át szóvivősködő Polgár Viktort váltotta, aki jelenleg Magyarország New York-i főkonzulja.
MTI - fidesz.hu