Gyurcsány ismét lebukott
Gyurcsány Ferenc ismét lebukott, hiszen azt ígérte, az övé az adócsökkentés kormánya lesz, ehhez képest új adónemeket vezetett be és adót emelt, s most kiderült az is, hogy újabb terheket készül kivetni az emberekre és a vállalkozásokra.
Dátum: 2007-09-06 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:45.535623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes: az index.hu részletesen ismerteti a tudomására jutott jövő évre tervezett adóváltozásokat, s ezen belül azt írták, hogy a tárca javaslata szerint jövőre megfelezik a luxusadó értékhatárát, 100 millió forintról 50 millió forintra. A Pénzügyminisztérium (PM) közleményében azt írja: a tárca azzal számol, hogy hasonlóan 2007-hez, jövőre is 100 millió forint feletti értékű ingatlanok után kell fizetni a luxusadót. "Nem tervezünk változásokat a luxusadónál" - mondta a tárca szóvivője az MTI-nek.
Cser-Palkovics András csütörtökön rámutatott: a kormány bevezeti a luxusadót, "hiszen mi mást jelenthetne az, hogy 10 millió forintra csökkenti a tervezetek szerint a luxusadó alsó határát". Ez igazságtalan, mivel kettős adóztatást valósít meg, hiszen valaki már adózott jövedelméből vásárol, másrészt a lakás semmi esetre sem tekinthető luxuskiadásnak - fűzte hozzá. Elfogadhatatlan tehát - folytatta a képviselő -, hogy a sarcolás erre a területre is kiterjed. Ezekkel az adószabály-változtatásokkal a kis- és középvállalkozások terhei is egyértelműen megnőnek majd, és az eddigi kilátástalan helyzetet teljes mértékben kisemmizi őket - szögezte le.
Mint mondta, az adófajták száma ugyan csökken, az emberek által befizetett adóterhek mennyisége azonban nő. Cser-Palkovics András megjegyezte: a Pénzügyminisztérium által kiadott "cáfolat" nem más, mint beismerés; nem tudta a kétségeket eloszlatni, és inkább megerősítette azt az értelmezést, hogy a kormány szókészletében új fogalmat kell megtanulnunk. A Fidesz helyettes szóvivője kijelentette: azt már korábban megtanultuk, hogy amikor a kormány adócsökkentésről beszél, az az ő szótárában adóemelést jelent, most viszont azt is megtudtuk, hogy amikor adóegyszerűsítésről beszél, az valójában nem más, mint az adóterhek növelése.
fidesz.hu