A pápa diplomáciai lépései a béke érdekében
Roger Etchegaray pápai különmegbízott szerdán Bagdadban nemcsak Tárik Azizzal, hanem Taha Jaszin Ramadan köztársasági alelnökkel is megbeszélést folytatott. A nyolcvankét éves kúriai bíboros várhatóan személyesen is találkozik Szaddám Huszeinnel. ez a szentszéki misszió reménnyel tölti el az Irakban kis létszámban jelen lévő káldeusokat és a latin keresztényeket. E két közösség van ugyanis a legnagyobb mértékben kiszolgáltatva egy háború esetén a muzulmán lakosság esetleges bosszújának.
Dátum: 2003-02-12 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:01.735287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Valóságos "sztárként" várják Rómába csütörtökre Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettest, akit pénteken fogad II. János Pál pápa. Nem hivatalos források szerint már a Vatikán bagdadi missziója kapcsán is megjelentek a színen Rómában különféle "ismeretlen elemek", "önjelölt közvetítők", Szaddám Huszein elnök pontosan nem meghatározott "barátai", akik jelezték: feltétlenül szeretnének személyesen találkozni Azizzal. Szaddám Huszein leghűségesebb bizalmasa a média reflektorfényében fürdik majd, mintha nem is ellenséges területen tenne látogatást. Valószínűleg az olasz állami televízió késő esti műsorában is szerepelni fog a politikus. Pénteken találkozik a pápával, majd szombaton - mint a szunnita muzulmán többségű iraki kormány egyetlen keresztény tagját - fogadják őt Assisiben, a szent kolostorban is.
Rómában nem tagadják, hogy Tárik Aziz látogatása során akár fordulatot jelentő újdonságok is napvilágot láthatnak. Egyelőre azonban még Bagdadban zajlik a Vatikán diplomáciai missziója. Roger Etchegaray pápai különmegbízott szerdán Bagdadban nemcsak Tárik Azizzal, hanem Taha Jaszin Ramadan köztársasági alelnökkel is megbeszélést folytatott. A nyolcvankét éves kúriai bíboros várhatóan személyesen is találkozik Szaddám Huszeinnel.
A baloldali liberális La Repubblica szerdai számában megállapítja, hogy ez a szentszéki misszió reménnyel tölti el az Irakban kis létszámban jelen lévő káldeusokat és a latin keresztényeket. E két közösség van ugyanis a legnagyobb mértékben kiszolgáltatva egy háború esetén a muzulmán lakosság esetleges bosszújának. Számuk egyre csökken, főleg a nyugati országokba menekülnek, ahol nagyobb boldogulási lehetőségeket kapnak, mint az ugyancsak Irakból odaérkező muzulmánok.
Jean Sleiman, Bagdad katolikus püspöke a lapnak elmondja: az iraki keresztények nem akarnak háborút, ezt az iraki kormánynak is tudnia kell, amellyel e keresztény közösség mindeddig jó kapcsolatokat tartott fenn. Mellesleg, az iraki diktátor is igyekszik most a Szentszék kedvében járni - állapítja meg az olasz napilap, emlékeztetve, hogy ez nem volt mindig így. II. János Pálról nem is olyan régen még gyűlölködő műsorok láttak napvilágot az iraki tájékoztatási eszközökben, most azonban a pápáról mint a béke letéteményeséről beszélnek.
MTI - fidesz.hu