Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szociális és a vízügyi tárca közmunka programja

A Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint a közlekedési és vízügyi tárca közös közmunka programjában az idén mintegy háromezer tartósan munkanélküli, köztük csaknem ezer roma származású ember jut jövedelemhez - hangzott el a két tárca vezetőjének csütörtöki budapesti tájékoztatóján.


Dátum: 2002-02-28 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:11.633182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter elmondta, hogy a tavaly decemberben kiírt pályázatra 8 vízügyi igazgatóság, 14 megye állami közútkezelő társasága, valamint a Magyar Államvasutak Rt. (MÁV) adta be pályázatát.

A két tárca közmunka programjában résztvevők szakképzettséget nem igénylő tevékenységeket - árkok, vízelvezetők, utak, vasutak környékének tisztítását, árvízvédelmi munkákat - végeznek.

A 23 igényből 16 pályázat részesül támogatásban. A programokkal tizenöt megyében - főként Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben, Hajdú-Biharban, Békésben és Baranyában - összesen 2 ezer 901 embert foglalkoztatnak hat hónapon át.

A közmunka programban résztvevők a minimálbérnél - havi 50 ezer forintnál - nem kaphatnak kevesebb fizetést.

Az idei programban résztvevők közül csaknem kétezren regisztrált munkanélküliek, 732-en pedig rendszeres szociális segélyben részesülnek.

Harrach Péter szociális és családügyi miniszter hangsúlyozta: a szociális problémák megelőzésének és kezelésének leghatékonyabb eszköze a munkahely-teremtés. A hátrányos helyzetű térségekben és az alacsony képzettséggel rendelkezők esetében a közmunka jelenthet megoldást.

Kapcsolódó elemek