Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair: nem megoldás az iraki szankciórendszer

A brit kormányfő szerint kétségtelen, hogy egy esetleges háborúban ártatlan irakiak is meghalnak, de a jelenlegi szankciórendszer is súlyos pusztítást végez a lakosság soraiban. Tony Blair szerint London továbbra is az ENSZ keretein belül akarja tartani az iraki leszerelés kikényszerítésének ügyét, de nem mindenáron.


Dátum: 2003-02-12 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:02.023301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Blair a londoni alsóházban, az azonnali kérdések szokásos szerdai órájában azt mondta: a szankciók miatt - elsősorban amiatt, ahogy azok hatásait Szaddám Huszein iraki elnök saját országában érvényesíti - minden ezer iraki gyermek közül 130 meghal öt éves kora előtt, a lakosság 60 százaléka élelmiszersegélyre szorul, a vidéken élő irakiak fele nem jut tiszta ivóvízhez. Mindemellett a börtönökben is évente ezrek halnak meg a brutális bánásmód miatt.

A miniszterelnök szerint az iraki leszerelés kikényszerítésének egyetlen alternatívája az, hogy ezt a szankciórendszert még hosszú éveken át érvényben tartják, ami katasztrofális következményekkel járna az iraki lakosságra.

Tony Blair megerősítette: Nagy-Britannia továbbra is az ENSZ keretein belül kívánja rendezni az iraki válságot, de ha a világszervezetnek nem sikerül érvényt szereznie saját, a leszerelést előíró 1441-es határozatának, azzal annak veszélyét növeli, hogy a tömegpusztító fegyverek előbb-utóbb eljutnak a terroristákhoz. Ezért az ENSZ-t a válság kezelésének és nem a kezelés elodázásának eszközévé kell tenni - mondta.

Blair már korábban is többször értésre adta, hogy London elvileg törekszik az újabb BT-határozatra bármilyen katonai beavatkozás előtt, de kész megkerülni a világszervezetet, ha ott valamely "méltánytalan vétó" akadályozná az iraki leszerelés kikényszerítését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek