Százezermilliárd értékű ingatlan adhat el az állam
Amennyiben a parlament egyszerű többséggel elfogadja a nagytőke-párti vagyontörvényt, akkor a magyar állam tulajdonát képező mintegy százezermilliárd forint értékű ingatlantömeg magánkézbe kerülhet, ez pedig tragédia lenne - fogalmazott ma a Miskolci Egyetemen megtartott sajtótájékoztatóján Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-09-07 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:57.572394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Oszkár elmondta: a kormánykoalíció a parlament a tavaszi ülésszakának utolsó napján elfogadta a vagyontörvényt egyszerű többséggel, amelynek lényege, hogy egy zárt részvénytársaság felügyelete alá helyeznék a kormánypártiak Magyarország maradék, mintegy százezermilliárd forint értékű vagyonát. Az ellenzéknek nincs lehetősége megakadályozni az ország teljes kiárusítását, a magyar hon tulajdonának elherdálását. Külön pikantériája az ügynek, hogy a Zrt. vezetőjét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevezné ki, s félmilliárd forint értékig a társaság első embere dönthetne a privatizációról.
A képviselő állítja, sosem volt ekkora pácban az ország, hiszen a teljes nemzeti vagyon sorsa a tét. Éppen ezért készített egy ellen-törvényjavaslatot, amelynek lényege, hogy egy költségvetési szerv kezelné az értékeket, s vezetőjét a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlés nevezné ki kétharmados többséggel. Molnár Oszkár azt mondja, ez biztosíték lenne a vagyonmentésre, ugyanakkor rámutatott: szerinte már az első őszi parlamenti napon elfogadják az új törvényt, ami Magyarország magánosítását jelenti.
A fideszes honatya elmondta: Sólyom László ugyan visszaküldte az országgyűlésnek átgondolásra a törvénytervezetet, viszont akkor járt volna el helyesen a köztársasági elnök, ha az Alkotmánybírósághoz juttatja el a dokumentumokat normakontroll céljából. Molnár szerint nyilvánvaló, hogy a privatizálható vagyoni körbe sorolt felsőoktatási, egészségügyi intézmények ingatlanjainak magánosítása után januártól már bérleti díjat szedhetnének az új tulajdonosok. Hozzátette: a magánosításra szánt értékeink közé tartoznak a minisztériumok épületei, az állami termőföldek, illetve egyéb ingatlanok.
Tolcsvai L. László, Magyar Nemzet
fidesz.hu