Gyár épül a kertek alatt
Helybenhagyta elsőfokú döntését a környezetvédelmi hatóság, a fellebbezők meglepetésére nem kötelezte részletes hatástanulmány elkészítésére a veresegyházi fecskendőgyár építőit. A város népszavazásra készül, közben az önkormányzat újabb telkek eladásával bővítené a még nem létező ipari területet a veresegyházi "Rózsadomb" szomszédságában. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-07 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:53:59.715186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nincs jelentős környezeti hatása a Veresegyházon tervezett fecskendőgyárnak, ezért a megvalósítás előtt nem szükséges újabb hatásvizsgálat - állapította meg határozatában az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség. A veresegyháziak azért kezdtek tiltakozó akcióba, mert megkérdezésük nélkül akart az önkormányzat veszélyes anyagokat is felhasználó üzemet építeni a házaktól néhány száz méterre. Nem készült előzetes hatástanulmány, holott a gyártásban rákkeltő és robbanásveszélyes anyagokat is használnak majd, ezért megfellebbezték az elsőfokú engedélyeket. Sikerült elérni, hogy a képviselő-testület az építkezés megkezdésének feltételéül szabja a hatástanulmány elkészítését, és népszavazást tart szeptember 23-án.
A helyi civil szervezetek a népszavazás bojkottálására biztatják a polgárokat, mert az előzetes megegyezés ellenére nem az általuk és a képviselő-testület által megfogalmazott kérdés szerepel a szavazólapon. Abban bíznak, hogy ha a referendum érvénytelen lesz, és akkor a képviselő-testület dönt a fecskendőgyárról. A beruházó cég kommunikációs offenzívába kezdett, részletes hatástanulmányt készíttetett, s abból szintén az derül ki, hogy nem jelent veszélyt az üzem a kertvárosi lakókörnyezetre. A hatástanulmányt szerdán az önkormányzati képviselők is megismerhették.
Lapunk értesülései szerint a vitatott gyártelep szomszédságában újabb földterületet értékesítenek. A telek szomszédságában lévő nagy értékű ingatlanok tulajdonosai ismét becsapva érzik magukat, szerintük a megkérdezésük nélkül készül újabb rejtélyes ipari beruházásra az önkormányzat. Megkeresésünkre a fecskendőgyárat építtető cég képviselője elmondta: nem ők állnak a telekvásárlás mögött.
Szada község önkormányzata is megtámadta az elsőfokú hatósági engedélyt. Az Erdőkertessel és Veresegyházzal közös víz- és csatornahálózatot használó település arra keresi a választ, hogy mennyi víz jut majd a felépítés után a fecskendőgyárnak, miután a közműhálózat kapacitása már most sem elegendő a három településnek.
Koczka István Pál, Magyar Hírlap
fidesz.hu