Gyurcsány Ferenc a bűnözők pártjára állt
Elfogadhatatlan, hogy amikor az ország ilyen nehéz helyzetben van, a kormány számára az a legfontosabb, hogy kiengedje a börtönből az életfogytiglanra ítélteket.
Dátum: 2007-09-07 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:04.679833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióigazgató hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc és kormánya a becsületes emberek helyett a bűnözők pártjára állt, és a megszorító intézkedések után rá akarja szabadítani a bűnözőket a társadalomra. A politikus rámutatott, hogy a kormány válságot okozott Magyarországon: az emberek terhei napról napra növekednek, válság van az egészségügyben és az oktatásban, a kis- és középvállalkozások a működőképességük határán, Gyurcsány Ferenc pedig ezúttal sem ezen problémák megoldására koncentrál, hanem a sorozat- és gyermekgyilkosok gondjait akarja megoldani. "Elfogadhatatlan, hogy amikor az ország ilyen nehéz helyzetben van, a kormány számára az a legfontosabb, hogy kiengedje a börtönből az életfogytiglanra ítélteket" - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.
Répássy Róbert felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy határolódjon el a minisztérium terveitől és utasítsa Takács Albertet, azonnal felejtsék el a tegnap bejelentett törvénymódosítást. A kormánynak nem lehet olyan szándéka, hogy a tényleges életfogytiglanra ítélt személyeket szabadlábra helyezhetik valaha - fűzte hozzá a képviselő, és leszögezte: a Fidesz nem támogat efféle törvénymódosítást sem visszamenőlegesen, sem a jövőre nézve, s erre szólítja fel Gyurcsány Ferenc kormányát is.
fidesz.hu