Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádemelés Budaházy ellen

Vádat emelt az ügyészség B. (Budaházy) György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken.


Dátum: 2007-09-07 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:05.628191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlott 2006. szeptember 27-e és 2007 március 15-e között 13 nyilatkozatot küldött meg közzététel céljából a kuruc.info és más portálok számára - ismertette a Morvai Attila.

Hozzátette: október elsején az egyik ilyen nyilatkozatban olyan erőszakos cselekményekben való részvételre hívta fel olvasóit, "amelynek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása volt".

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) augusztus közepén közölte, hogy vádemelést javasol a férfi ellen, mert álláspontjuk szerint korábban két alkalommal is az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására hívott fel: egy ízben a főváros körülzárására, egy másik alkalommal pedig fegyveres harcra szólított fel.

Budaházy György neve az Erzsébet híd 2002. júliusi lezárásakor vált ismertté, később számos tüntetést szervezett. A férfit idén március 15-én délután fogták el a Deák téren, és a rendőrök az NNI Aradi utcai épületébe vitték kihallgatásra. Este több ezer ember gyűlt össze az épület közelében, hogy szabadon bocsátását követeljék. A demonstrációt követően a tüntetők többször is összecsaptak rendőrökkel, hét rendőr és egy civil megsérült, a rongálás miatt több milliós kár keletkezett.

Az ügyészség pénteken benyújtott vádirata kitér arra is, hogy Budaházy ellen közérdekű üzem megzavarása és rongálás miatt is eljárás van folyamatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek