Polgári Piknik szombaton, frakcióülés hétfőn
A Fidesz hétfőn frakcióüléssel kezdi az őszi parlamenti ülésszakot, előtte azonban szombaton a már hagyományos Polgári Pikniket rendezi meg a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével.
Dátum: 2007-09-07 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:09.886697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert frakcióigazgató pénteken elmondta: a képviselőcsoport hétfői ülésén a következő két-három hét parlamenti feladatait veszik számba, így döntést hoznak arról, támogatják-e a köztársasági elnök ombudsmanjelöltjét, Szabó Mátét.
Az Országgyűlés várhatóan szeptember 24-én szavaz az általános ombudsmanjelöltről, miután a Fidesz és a KDNP nem támogatta az államfő előző jelöltjét, Majtényi Lászlót a június 11-i szavazáson, mert a jelölt szerintük nem felelt meg a pártatlanság követelményének.
A frakcióigazgató kérdésre válaszolva azt mondta, a parlamenti
kivonulásokról nem szavaznak újra, ezt ugyanis nem vetette fel senki, tekintettel arra, hogy az előző szavazáskor abban állapodtak meg: a döntés visszavonásig érvényes.
A Fidesz és a KDNP tavaly október 9-én, a miniszterelnök elhíresült őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően jelentette be, hogy képviselőik, a két frakcióvezető, Navracsics Tibor és Semjén Zsolt kivételével a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásakor kivonulnak a parlamenti ülésteremből.
A képviselők február 12-én ismét szavaztak a kérdésről, és úgy döntöttek, maradnak a kivonulások. Bár Navracsics Tibor júliusban azt mondta, az őszi ülésszak kezdetén ismét szavaz majd erről a képviselőcsoport, a frakcióvezető a Figyelőnek adott augusztus végi interjújában már arról beszélt, hogy a Fidesz-frakció az új Országgyűlés megalakulásáig folytatja a kormányfő bojkottálását a törvényhozásban.
A hétfői frakcióülés előtt pénteken a Fidesz elnöksége is ülést tartott, szombaton pedig - 2004 óta negyedszer - megrendezik a Polgári Pikniket, a Somogy megyei Kötcsén, ahová a párt holdudvarába tartozó közéleti személyiségeket, jobboldali értelmiségieket hívják meg. Orbán Viktor várhatóan a délutáni-esti órákban mond majd beszédet a sajtó számára nem nyilvános tanácskozáson.
A Polgári Pikniket a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon és a Belvárosi Polgári Szalon szervezésében tavaly szintén Kötcsén tartották, 1956 jövője címmel. Az alapítvány lapja, a Polgári Szemle szerint tavaly Orbán Viktor arról beszélt, hogy 1956-hoz hasonlóan válság van Magyarországon a felhatalmazás nélküli kormányzás miatt, de nem harcolni kell, hanem meg kell oldani a politikai helyzetet.
MTI - fidesz.hu