Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Este újra összeül a NATO állandó tanácsa

Szerda este, közép-európai idő szerint 20 órakor ismét összeül a NATO állandó tanácsa, hogy megoldást találjon az iraki kérdés miatt kialakult válságra - vált ismertté szerdán az észak-atlanti szövetség egyik vezető tisztviselőjétől.


Dátum: 2003-02-12 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:03.194807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO kötelességének tartja, hogy megvédje Törökországot az iraki háború esetén, ha ezt Ankara hivatalosan kéri - ezt már Nicolas Burns amerikai nagykövet jelentette ki újságíróknak szerdán Brüsszelben. A diplomata hangoztatta, hogy az Egyesült Államok ezt alapelvnek tekinti. A washingtoni szerződés 4. cikke alapján kötelezettségünk, hogy segítséget nyújtsunk Törökországnak, mondta.

Az Egyesült Államok komolyan mérlegeli, hogyan lehet átdolgozni a George Robertson NATO-főtitkár által hétfőn beterjesztett kompromisszumos javaslatot - fejtette ki Burns.

A terv értelmében, írta az AFP, a NATO Patriot légvédelmi rakétákat, a vegyvédelemben és a biológiai hadviselésben jártas különleges egységeket és felderítőgépeket biztosít Ankara rendelkezésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek