Robbantásos merénylet Algériában
Gépkocsiban elhelyezett pokolgép 17 embert ölt meg és 30-at megsebesített Algériában, Dellys kikötővárosban - jelentette szombaton az APS hivatalos algériai hírügynökség, kórházi forrásokra hivatkozva.
Dátum: 2007-09-08 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:17.782338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terrorcselekmény az ország keleti részén, a fővárostól, Algírtól mintegy száz kilométerre fekvő Dellysben történt szombaton. A helyi lakosok hatalmas robbanást halottak helyi idő szerint reggel nyolc órakor a kikötő irányából. Egyelőre nem ismeretes, mi volt a merénylet célpontja.
Három nap leforgása alatt ez már a második súlyos terrorcselekmény Algériában: csütörtökön 22 embert ölt meg egy öngyilkos merénylő Batna városában, nem sokkal Abdelazíz Buteflika elnök aznapra kitűzött látogatása előtt. Az államfő akkor a nemzeti megbékélés politikáját elutasító iszlamista lázadókat vádolt meg a terrorcselekmény elkövetésével.
inforadio.hu - fidesz.hu