Az éghajlatváltozásról fogadott el nyilatkozatot az APEC
Konkrét kötelezettségeket nem tartalmazó, az üvegházhatás csökkentéséhez szükséges hosszú távú célkitűzéseket megfogalmazó nyilatkozatot fogadtak el szombaton Sydney-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletének résztvevői.
Dátum: 2007-09-08 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:21.621980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Sydney-i nyilatkozat" tartalmáról a házigazda John Howard ausztrál kormányfő tájékoztatta a nyilvánosságot. A dokumentum aláírói egyetértettek, hogy minden országnak - fejlettnek és fejlődőnek - lehetőségeihez és a körülményekhez mérten hozzá kell járulnia az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Egyetértettek abban is, hogy ehhez az APEC-tagországokban javítani kell az energia- és erdőgazdálkodás minőségén. A dokumentumot azért fogadták el már a kétnapos csúcsértekezlet első napját, mert George Bush amerikai elnök korábban távozik a rendezvényről - idejét leköti a szenátus számára készítendő iraki jelentés.
MTI - fidesz.hu