Egységet ígérnek a külügyminiszterek Koszovó ügyében
Az Európai Unió külügyminiszterei azt ígérték portugáliai értekezletükön, hogy fenntartják egységüket Koszovó státusa ügyében még akkor is, ha kudarcba fullad az utolsó közvetítési kísérlet a szerbek és albánok között.
Dátum: 2007-09-08 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:22.548566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Luis Amado, az unió soros elnökségét adó Portugália külügyminisztere szerint a legnagyobb kockázat az, ha Európa megosztottnak mutatkozik ebben az ügyben. "Érthetetlen lenne, ha a folyamat végére Oroszország és az Egyesült Államok szilárd álláspontot alakítana ki, Európának pedig nem lenne álláspontja. Minden hitelünket elvesztenénk a külpolitikában" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a Viana do Castelóban összegyűlt összes kollégája "ugyanígy érez".
Olli Rehn bővítési biztos szerint sem szabad, hogy Európa kezéből kivegyék ezt a dossziét. "Ez külpolitikánk nagy próbatétele... Koszovó mélyen európai probléma, s miénk a folyamat irányításának a felelőssége" - jelentette ki.
Az Egyesült Államok "féken tartására" szólította fel az ENSZ-t szombaton Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök azután, hogy Washington jelezte: kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét, ha a döntésre hivatott ENSZ BT-ben nem jön létre megállapodás a dél-szerbiai tartomány jogállásáról.
MTI - fidesz.hu