Lépések a nyugdíjcsökkenés megakadályozása érdekében
Iván László vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne csökkenjenek a nyugdíjak.
Dátum: 2007-09-09 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:25.563351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amikor a magán és önkéntes nyugdíjpénztárak beléptek az állami elosztórendszer mellé, akkor óriási pénzek vándoroltak át. Ez elérte a 210 milliárd forintot, és előrejelzések szerint 2010-re 400-410 milliárd forinttal lesz kevesebb a nyugdíjbiztosítási állami alapban. Iván László kifejtette: az állami nyugdíjalapból kivett pénzeket vissza kellene áramoltatni, ennek egyik módja a nyugdíjkasszák átjárhatóvá tétele lenne. Ez azt jelentené, hogy aki belépett magán-, vagy önkéntes nyugdíjpénztárba, vissza is léphessen az állami nyugdíjalapba.
Iván László hangsúlyozta: ötpárti megegyezésre lenne szükség a valódi nyugdíjreformról.
fidesz.hu